Mikor lehet autogramot kérni a művésznőtől?

Hol vagyunk már a Ferences-kerti attrakciókról (ráadásul azóta a Ferences-kertet is Történelmi Témaparknak hívják), amikor a kezdeti keresgélés után egyszer csak megszületett a Márton-játék, és ezzel sínre került a Karneválszínház. Tényleg: a Márton-évben akár újra elő lehetne venni azt a régi Márton-darabot, amelyet annyi ötlettel, kreativitással és lendülettel vitt színre anno az Atlantisz Színház (amely időközben szintén elmerült az időben, mint a legendás kincses sziget). De a 2002-es Claudius-játék is bőven megérne még egy misét. Az ezredfordulón újratöltött Savaria Történelmi Karnevál kezdetén fontos szempontnak számított, hogy a karneválszínházi előadás kifejezetten Szombathelyről szóljon, így lett Márton és Claudius színházi címszereplő. Az első évek váltógazdálkodásában az egyik év az ókoré volt, a másik a középkoré, a szombathelyi darabok után pedig következtek a klasszikusok Plautustól Hans Sachsig. Az egyházmegyei kollégium udvarához kötődő rövid kitérő után a Karneválszínház a Megyeháza udvarán találta meg a helyét: sokáig úgy érezhettük, hogy szeretnivaló színháztörténeti utazásnak vagyunk ilyenkor tanúi és részesei. Aztán kikopott az ókori-középkori váltógazdaság is, következtek a könnyű, nyári vígjátékok, a szabadtéri szokásoktól eltérőn nappali fényben. El ne felejtsük: közben (2007-ben) megszületett a Weöres Sándor Színház; egyáltalán nem függetlenül az előzetes karneválszínházi működéstől. Azóta a nyári előadás kiállítása a WSSz feladata. Különösen emlékezetes ebből az időszakból a 2011-es karneválszínházi Lőrinczy Attila-ősbemutató, a Könnyű préda, amely azóta járja a maga útját.

Mindent Éváról, finálé. Hernádi Judit és Szikszai Rémusz
Fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház

A WSSz-korszakban az idén először nem szombathelyi színészeket látunk a Megyeháza udvarán, bár íratlan karneválszínházi szabály volt mindig, hogy legyen az előadásban vendégművész, lehetőleg húzónév . Az idei bemutató mindenestül Orlai Produkció, amelynek a maga nemében szintén történelmi levegője van, a hollywoodi hőskort idézi. Rendezője Pelsőczy Réka, főszereplője igazi húzónév , Hernádi Judit, aki tökéletesen eljátssza Margo Crane-t, az ünnepelt színpadi sztárt akinek egyszer csak túlságosan szolgálatkész, túlságosan rajongó, túlságosan fiatal és mindenre elszánt vetélytársa támad Eva Harrington: Kovács Patrícia személyében. Mészáros Máté tenyérbe mászó képű kritikus, Egri Márta elegáns és visszafogott írófeleség, Márton András hiú és hisztériára hajlamos házi szerző, Szikszai Rémusz a kellő öniróniával és bölcsességgel megáldott rendező, Bercsényi Péter hát igen, Bercsényi Péter biztos ízléssel játssza az öltöztetőnők gyöngyét; ráadásul istenien énekel (ami nem meglepetés). A végszó és a zárókép Rujder Viviené (azért Marilyn, hogy hasonlítson a Marlene-re): hiába, feltartóztathatatlanul jön az ifjabb és még ifjabb nemzedék.

A Mindent Éváról-premier előtt egy kedves néző azt kérdezi a jegyszedőtől, hogy és hol, mikor lehet a művésznőtől autogramot kérni . Az nem kérdés, hogy Hernádi Juditról beszél. A válasz megnyugtató: az előadás után lesz mód autogram-kérésre is.

Most két este Kooperett a Megyeháza-udvaron Szinetár Dórával, Dolhay Attilával, Jordán Tamással, Németh Judittal, Orosz Róberttel, aztán Margo Crane és Eva Harrington még visszatér. És a nyomukban mindig Marilyn.