Kultúra

2012.05.30. 15:21

Milliókat zárolnak

Szombathely - A városi kulturális bizottság tárgyalta szerdán azt a költségvetési módosításra tett előterjesztést is, amelynek zárolásra szánt tételei a kultúrát is érintik.

Merklin Tímea

A 2012. évi költségvetési rendelet II. számú módosítását az év első négy hónapjában bekövetkezett változások indokolják. A csütörtöki városi közgyűlésre készített előterjesztés  300 millió forint összegben konkrét kiadási előirányzatok zárolására tesz javaslatot.
A kulturális bizottság mai ülésén többségi szavazattal Jordán Tamás színházigazgatói pályázatát támogatta. A nyáron rendezendő Iseumi Játékok 7 plusz 1-es előadássorozata nem terhelheti a Savaria Szimfonikus Zenekar költségvetését; a tervezett bevételek elérése után lehet szerződéseket kötni; ha a bevételeket nem látják biztosítottnak, költségoptimalizálással csak 3 előadást lehet tartani.



 A költségvetési rendeletmódosítás kiadási előirányzatok zárolási tételeinél vita támadt: ha az előterjesztés megfogalmazóinak az volt a célja, hogy a kifizetéseket ütemezni kell, akkor azt kellett volna leírni.   A zárolásra javasolt költésgvetési előirányzatokban  "Kulturális kiadások" címszó alatt szerepel a   "Könyvtár, Ungaresca, Vas megyei múzeumok támogatása" -  37 millió forint elvonástervezettel. Elhangzott: a kormányhivatal sem szerződéseket nem küldött még, de megkereséssel sem élt a városhoz átkerülő intézmények ügyében, ezért addig nincs is miről beszélni; az Ungaresca pedig megkaphatná azt a 2 millió forintot, ami a létezéséhez szükséges.
A bizottság nem támogatta, hogy a  Mesebolt Bábszínháztól elvegyenek 10 millió forintot, minthogy akkor a jövő évi állami támogatása is csökkenne. Támogatták viszont, hogy a Szociális Hét 1,5 millió forintos pénzmaradványából csoportosítsanak át 1 millió forintot könyvkiadásra, és 500 ezer kerüljön a Civil Alapba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!