Kultúra

2009.12.04. 03:28

MMIK: Kényeskedők diákoktól

Egy kis párizsi fílinget hoz a KDG Musical Team az MMIK-ba december 11-én: Moliere Kényeskedők című darabját játsszák 18 órától.

Merklin Tímea

A Kanizsai Dorottya Gimnázium Musical Teamje 2008 áprilisában jött létre egy sikeres jótékonysági előadás után, amelyet ezer ember látott a sportházban. Azóta a társulat saját előadásain túl több városi rendezvényen is fellépett, így a Savaria Karneválon, a Városi Ifjúsági Napon, a Pályaválasztási és Képzési Vásáron és legutóbb az Egészséghéten is.

- A diákszínpadhoz mérten talán egy kicsit komoly darab Moliere Kényeskedőkje, de azért nyúltunk klasszikushoz, mert szeretnénk általa tanulni, fejlődni. Ezért is őriztük meg az eredeti szöveget - mondja Cseszkó Tamás, aki nemrég érettségizett a KDG-ben, s most Korponay Zsófiával közösen rendezi ezt az előadást. Saját iskolájukból három osztályt sikerült megnyerniük a jövő péntek délelőtti előadásra, amire mennek a Nagy Lajos Gimnáziumból és a kőszegi gimnáziumból is. Az esti előadás teljesen nyitott, arra nem szerveztek diákokat, azt szánják az érdeklődő városlakók szórakoztatására.

A történet Párizsban játszódik, ahol két főúr csúnyán felsül a sznob, kényeskedő kisasszonyok előtt. Felbérlik inasukat, hogy ő társával tanítsa móresre a hölgyeket. A két inas finom modorú úriembernek adja ki magát. Álművelt szövegeikkel rövid idő alatt az ujjuk köré csavarják a nőket. Sanzonok, nóták színesítik a darabot.

Szereplők: Székely Zoárd, Melhardt Gergő, Cseszkó Tamás, Korponay Zsófi, Szibler Vivien, Szőke Krisztina, Németh Ádám, Cseh Balázs, Nagy István, Szabó Rita, Steiner Luca, Böndicz Barbara, Pischkor Ádám, Németh Márk. Díszlet: Bognár Róbert. Jelmez: Balogh Szabolcs.

A szervezők legalább ezer nézőre számítanak. A bevételt - miután kifizetik a költségeket az MMIK-ban, melyek alól diákként sem mentesek - jótékonysági célra fordítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!