Király-e a klasszikus

2018.09.04. 11:37

Most kiderül, ciki-e a komolyzene

A Filharmónia Magyarország idei Zeneszüret Fesztiváljának egyik programjaként szeptember 7-én pénteken egy egész napos konferenciát szervez a pécsi Kodály Központban „Ciki a komolyzene?” címmel.

A Filharmónia Magyarország egyik alapfeladata az ifjúsági hangversenyek szervezése, melyek a tanórán kívüli zenei nevelést segítik kamara- illetve zenekari előadásokkal. A szervezet közleményében rámutat: több mint 70 éve viszik el a muzsikát a tanulókhoz művelődési házakba, sportcsarnokokba, iskolai aulákba, és kísérik figyelemmel az igényeket, a változásokat, amely folytonos megújulásra készteti az előadások felépítését.

Mint közleményükben írják, évről évre szembesülnek azzal a problémával, hogy

egyre nehezebb megszólítani, lekötni a diákokat, és olyan összeállításokat kínálni, amelyek a különböző műfajok megismertetését, megszerettetését célozzák,

mellette informatívak, sok zenei részt tartalmazó és magas színvonalú előadások. A probléma megoldására közösen kívánják megtalálni a lehetőségeket a „Ciki a komolyzene?” című konferencián.

A konferencia 9:30 órakor kezdődik, elsőként Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója, majd Peller Mariann, a Virtuózok tehetségkutatójának megálmodója mond köszöntőt. 10 órától általános iskolások részére szervezünk ifjúsági hangversenyt, melyen Lakner Tamás moderálása mellett közreműködik Balog József zongorán, illetve Tandi Zsófia és Tandi Mátyás táncbemutatója színesíti az előadást. A negyedórás szünet után a középiskolásoknak szánt előadás következik, s később Szamosi Szabolcs, Dr. Lakner Tamás és Di Blasio Barbara előadását hallgathatják meg a résztvevők.

A konferencia zárásaként kérdéseket tehetnek fel a közönség tagjai.

A programon kívül még rengeteg érdekességgel készül a Zeneszüret Fesztivál. Hangversenyekkel, flashmobokkal, kiállításokkal, filmklubbal, ifjúsági műsorokkal, családi nappal, váratlan és különleges helyszíneken megszólaló zenekarokkal várják az érdeklődőket. További információ: www.filharmonia.hu

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában