Müller Péter a lélek dolgairól

Hiszen a legtöbbünk számára az élet csak próbatétel, nem ritkán szenvedés - és szinte mindig - megoldandó feladat. Közben pedig elfelejtünk játszani. Nem tudjuk, mi az az önfeledtség, mi az a derű, és mi az az öröm. Mert a mai világban az egó a fontos, az egó viszont nem tud örülni, nem tud szabad lenni, nem tudja magát átadni a jelennek. Ha az ember nem az itt és mostban lebeg, akkor baj van, állítja Müller Péter. Itt és most: talán ez a legnehezebb, hiszen hátunkon cipeljük a múltat, miközben fejben már a holnap kérdéseit kergetjük, veszettül. Hogy akkor most mi lesz?

Nem baj, ha nehéz: megszívlelendő mondat ez is, kiváltképp napjainkban, a nagy megfutamodások idején. Nem baj, ha nehéz. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...

Aztán itt egy másik nagy titok: vajon mitől jó egy párkapcsolat? Müller Péter szerint attól a fickándozó örömtől, ami évtizedek múltával is ott bujkál az emberben, amikor a párjával beszél. És az sem baj, ha néha-néha összezörrennek, a lényeg, hogy a végén össze tudjanak nevetni. Nevetés, derű, tánc, öröm: Istenem, milyen egyszerű! Istenem, milyen nehéz!

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Hiszen a legtöbbünk számára az élet csak próbatétel, nem ritkán szenvedés - és szinte mindig - megoldandó feladat. Közben pedig elfelejtünk játszani. Nem tudjuk, mi az az önfeledtség, mi az a derű, és mi az az öröm. Mert a mai világban az egó a fontos, az egó viszont nem tud örülni, nem tud szabad lenni, nem tudja magát átadni a jelennek. Ha az ember nem az itt és mostban lebeg, akkor baj van, állítja Müller Péter. Itt és most: talán ez a legnehezebb, hiszen hátunkon cipeljük a múltat, miközben fejben már a holnap kérdéseit kergetjük, veszettül. Hogy akkor most mi lesz?

Nem baj, ha nehéz: megszívlelendő mondat ez is, kiváltképp napjainkban, a nagy megfutamodások idején. Nem baj, ha nehéz. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...

Aztán itt egy másik nagy titok: vajon mitől jó egy párkapcsolat? Müller Péter szerint attól a fickándozó örömtől, ami évtizedek múltával is ott bujkál az emberben, amikor a párjával beszél. És az sem baj, ha néha-néha összezörrennek, a lényeg, hogy a végén össze tudjanak nevetni. Nevetés, derű, tánc, öröm: Istenem, milyen egyszerű! Istenem, milyen nehéz!

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Nem baj, ha nehéz: megszívlelendő mondat ez is, kiváltképp napjainkban, a nagy megfutamodások idején. Nem baj, ha nehéz. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...

Aztán itt egy másik nagy titok: vajon mitől jó egy párkapcsolat? Müller Péter szerint attól a fickándozó örömtől, ami évtizedek múltával is ott bujkál az emberben, amikor a párjával beszél. És az sem baj, ha néha-néha összezörrennek, a lényeg, hogy a végén össze tudjanak nevetni. Nevetés, derű, tánc, öröm: Istenem, milyen egyszerű! Istenem, milyen nehéz!

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Nem baj, ha nehéz: megszívlelendő mondat ez is, kiváltképp napjainkban, a nagy megfutamodások idején. Nem baj, ha nehéz. Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...

Aztán itt egy másik nagy titok: vajon mitől jó egy párkapcsolat? Müller Péter szerint attól a fickándozó örömtől, ami évtizedek múltával is ott bujkál az emberben, amikor a párjával beszél. És az sem baj, ha néha-néha összezörrennek, a lényeg, hogy a végén össze tudjanak nevetni. Nevetés, derű, tánc, öröm: Istenem, milyen egyszerű! Istenem, milyen nehéz!

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Aztán itt egy másik nagy titok: vajon mitől jó egy párkapcsolat? Müller Péter szerint attól a fickándozó örömtől, ami évtizedek múltával is ott bujkál az emberben, amikor a párjával beszél. És az sem baj, ha néha-néha összezörrennek, a lényeg, hogy a végén össze tudjanak nevetni. Nevetés, derű, tánc, öröm: Istenem, milyen egyszerű! Istenem, milyen nehéz!

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Aztán itt egy másik nagy titok: vajon mitől jó egy párkapcsolat? Müller Péter szerint attól a fickándozó örömtől, ami évtizedek múltával is ott bujkál az emberben, amikor a párjával beszél. És az sem baj, ha néha-néha összezörrennek, a lényeg, hogy a végén össze tudjanak nevetni. Nevetés, derű, tánc, öröm: Istenem, milyen egyszerű! Istenem, milyen nehéz!

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Aztán ott vannak a könyvek titkai. Az örök olvasmányoké, amelyek bármennyiszer olvassuk is őket, mindig újat mondanak. Mert mások voltunk, amikor először vettük a kezünkbe, és mások vagyunk most, hogy már sok mindent tudunk.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

Mert azt hiszem, tényleg sok mindent tudunk. Talán tudjuk azt is, amit Müller Péter ír és mond. Helyettünk is. Mert mi - talán - kimondani sem merjük.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, akkor miért nem sikerül. Hol van a fickándozó öröm, hova tűnik a nevetés, hol marad az itt és mostban lebegés és hol van az öröm? Mi lehet a titok? Talán el kellene engedni mindent? Múltat, jövőt, kétely, szorongást? Talán csak lazán hátra kellene dőlni, és azt mondani: mozst jó ? És persze elhinni, hogy most tényleg jó.