Kultúra

2014.05.20. 15:35

Mertz Tibor óriásit komédiázik a Zűrzavaros éjszakában

Szombathely - Mertz Tibor óriásit komédiázik a Zűrzavaros éjszaka című balkáni burleszkben, tágra zárt ajtók mögött, Mohácsi János-rendezésben. Ő is úgy érzi, hogy Dumitrache élete egyik legfontosabb szerepe lehet: Sokáig szeretném én ezt játszani.

Ölbei Lívia

Kezdettől tagja a Weöres Sándor Színház társulatának. A színművészeti főiskola után Miskin hercegként robbant be a köztudatba (a József Attila Színház előadásában Törőcsik Mari játszotta Jepancsinát). Mégis hamar elszerződött Szolnokra: mert arra a sokfajtaságra vágyott, amit a színház adhat; és egy vidéki színház főleg megad. A sokféleségre most a Weöres Sándor Színházban sem lehet panasz: Mertz Tibor az évadban Akela bőréből bújt bele a szervezkedő romángárda-kapitány - plusz féltékeny férj, a sógornőjébe szerelmes férfi, mellesleg az asztalosműhely vezetője - bőrébe. (Ha meggondoljuk, farkas ez is, az is.) A dzsungel könyvében ráadásul a felesége, Bodor Johanna volt a koreográfusa. Azt mondja, Johanna vele még szigorúbb, mint más kollégákkal; de ha kell, minden segítséget megad: És néha kell, mert a tánc nem az erősségem. Pedig különben bámulatos, ahogyan a Zűrzavaros éjszakában bánik a testével. Az más: A főiskolán ezek a készségek belénk épültek. Azóta nagyon sokat estem. Egyszer az életemet mentette meg, hogy zuhanás közben - egy emelet magasságból, vaslétrával, hanyatt - képes voltam kontrollálni magam.

A kávézó pincérei nem az esések-kelések miatt aggódnak. Azt kérdezik, hogyan lehetett megtanulni azt a furcsa, bonyolult, rontott, kifacsart, szép, hétköznapi és intellektuális szöveget, amelyet a Mohácsi testvérek hoztak létre: Caragiale nyomán, a társulat közreműködésével. Mertz Tibor szerint először is nincs mese: a szöveget (Dosztojevszkij vagy ógörög) meg kell tanulni. De Mohácsinál külön gyönyörű, hogy a színész nem belepasszírozódik egy keretbe, hanem beleilleszkedik, az előadás szövetének része lesz: Nagyon melós. Nagyon megdolgozunk érte, ezért nagyon fontossá válik a számunkra. Nincs megelégedés, megyünk tovább, együtt: még, még, még. Ami pedig az elementáris komédiázást illeti: Mertz Tibor azt tartja, hogy humor nélkül nincs dráma, dráma nélkül nincs humor. Mohácsit például ezért jó játszani.

És ezért találó egy fiatal színészkollégának az a megállapítása, hogy Mertz Tibor a nagy, komoly bohócok közül való.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!