Centenárium

2017.09.20. 14:44

Nagy ünnep lesz Bergman születésének kerek évfordulója

Világszerte több tucatnyi színházi előadással, új könyvek kiadásával, kiállításokkal és vetítésekkel emlékeznek meg jövőre a tíz éve elhunyt Ingmar Bergman svéd filmrendező születésének századik évfordulójáról.

Bergman 89 éves korában hunyt el, de továbbra is töretlen az érdeklődés iránta, különösen külföldön – mondta el Jan Holmberg, az Ingmar Bergman Alapítvány igazgatója. Az alapítványt a rendező szellemi hagyatékának megőrzésére és gondozására hozták létre.

Holmberg a napokban utazott Londonba, hogy hétfőn hivatalosan is elindítsa a Bergman 100 éves című centenáriumi rendezvénysorozatot. A megemlékezések a hatalmas Bergman-életművet minél több szempontból akarják felidézni. Mint Holmberg emlékeztetett rá: a művész nemcsak filmrendezőként, de színházi rendezőként és íróként is nagy hatású alkotó volt. Mintegy 60 filmet és tévéfilmet forgatott, több mint 170 színházi előadást rendezett, számos forgatókönyvet és könyvet írt.

A Bergman-archívumban kézírásos és gépelt kéziratai, vázlatai, jegyzetei, produkciós dokumentumai, fényképei, magán és hivatalos levelezése is helyt kapott. Az értékes gyűjtemény felkerült az UNESCO világörökségi listájára is.

„Bergman képes volt teljesen a művészetnek szentelni magát, olyan módon, ami a mai svéd társadalomban már nehezen fordulhat elő, hiszen a párok ma már egyenlően osztoznak a háztartás és a gyereknevelés felelősségén”

- idézte fel Holmberg megjegyezve, hogy a rendezőnek kilenc gyermeke született, ötször házasodott és számos házasságon kívüli kapcsolata is volt.

Liv Ullmann norvég színésznő, aki Bergman számos filmjében szerepelt és nagyon szoros személyes és művészi kapcsolatban állt vele, szintén részt vett a Bergman-évad hétfői londoni megnyitásán.

A centenárium alkalmából a Jelenetek egy házasságból című Liv Ullmann és Erland Josephson főszereplésével készített Bergman-minisorozat újraforgatott feldolgozását is bemutatják. Az első Bergman-remake elkészítését a filmrendező fia, Daniel Bergman kezdeményezte.

Jövőre több új dokumentumfilmben is megidézik majd a filmest, ezek egyikét Margarethe von Trotta német rendező jegyzi. De számos Bergman forgatókönyvei nyomán született színművet is bemutatnak az évforduló alkalmából. Holmberg megemlítette, hogy az utóbbi években Bergman lett az egyik leggyakrabban játszott szerző a skandináv színpadokon. Ingmar Bergman 1918. július 14-én született Uppsalában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!