Kultúra

2016.02.20. 10:25

Négyszemközt - Vinczeffy Adrienne Artisjus-díjas karnagy

A vezénylés varázslat. Az igazi pálca az ujjad, az ujjaid vége, de csak a célt mutatja, lényegében pedig a gondolatot viszi át a karnagytól a kórus énekéig. Vinczeffy Adrienne-vel a Nyugat-magyarországi Egyetem zenei tanszékén találkozunk. Öreg este van, ül a zongoránál, az óráknak vége, de a tanítványok még maradnak, még volna vezényelni és megbeszélni való.

Tóth Tímea

Műhelymunka van, műhelyélet, műhelyöröm, ez marasztaló. Vinczeffy Adrienne Artisjus-díjas karnagy, karvezetés tanár (korábban a Zenei, majd a Művészeti Intézet igazgatója) neve márkanév, ahogy az általa vezetett Berzsenyi Dániel Vegyeskaré is, amely utóbbi számos nemzetközi verseny nyerteseként szerepel a világranglistán.

- 15 országban 29 városban vezényeltem 43 alkalommal kiutazva 61 hangversenyt - mondja számokká tömörítve a közel négy évtizedes pályát Adrienne, aki 38 éve tanít a szombathelyi campuson, és most volt a 35 éves karnagyi jubileuma. Az alkalomra a hallgatóktól rózsakvarc ékszereket kapott ajándékba, a szeretet köveit. 25 éve indította be a megalapításakor (1991-ben!) történelmi jelentőségű, az országban első egyházzene szakot.

Vinczeffy Adrienne a Saul fia hangmérnökével, Zányi Tamással dolgozik a szombathelyi HangMűhelyben

- Kellettek művek, anyagok, kották, hogy mit tanítsunk, ezért indult a kutatás, keresés. Sok-sok művet átírtunk, könyvtárakból, templomokból szereztem kéziratokat - emlékszik vissza. - Itt végzett Zányi Tamás is, aki tavaly Vulcan-díjat kapott a Saul-fia hangmérnöki munkájáért. Ő volt a tudományos-művészeti HangMűhelyünk egyik alapítója. Rendszeresen dolgozunk együtt, egy húron pendülünk zenei ízlésben, ritmus-érzékben. Vele vettük fel az egyházzenei lemezeket, hat lemezt jelentettünk meg eddig. A hetedik felvétele is megvan, pénz kellene a kiadáshoz. Mellékágként indult, mára nagy hagyományokkal rendelkezik az Esterházy kultúrkör kutatása. Beleszerettem Pál édesapja végrendeletének a szövegébe. Látszólag távol áll a karnagyi feladatoktól, de arról szól, hogyan kell felemelni egy családot, egy országot. A kutatási eredményeket ősbemutatók, összművészeti programok keretében tártuk a nagyközönség elé. Az eltelt 15 év alatt publikációk sora látott napvilágot.

Az Esterházy-család egykori zeneszerzőinek kompozícióit alapul véve az elmúlt 10 évben indult az „Egykor és ma” program, amelyet prof. dr. Faragó Sándor rektor felkarolt. Felkérésére legkiválóbb kortárs zeneszerzőink komponáltak szerzeményeket a Berzsenyi Dániel Vegyeskar és karnagya számára. Napjainkban jelent meg a „Mennyei-földi Harmóniák Egykor és ma - in memoriam Herceg Esterházy Pál” című album, mely 3 cd-t és 3 kétnyelvű ismertető füzetet tartalmaz. Az album - mint az összes többi megjelent cd - hangmérnöke szintén Zányi Tamás.

Az „Egykor és ma” program legutóbbi ősbemutatója még 2015-ben volt. Megszólalt Joseph Haydn Szent Miklós miséje, valamint a zenei tanszék Erkel-díjas zeneszerzője, Horváth Barnabás: Szent Miklós csudatettei című oratóriuma - a Vegyeskar és a Savaria Szimfonikus Zenekar előadásában.

A HangMűhely - bár szellemileg messze kiterjed az épület falain túlra fizikailag a zenei tanszék emeletén egy szoba, ahol halmokban állnak a kiadványok. Lapozgatunk: mind magas minőségű, igényes, gyönyörű. Az Esterházy program mérlege: hét cd, öt könyv és kotta, négy koncertfilm, két portréfilm, összművészeti programok, négy kiállítás, számtalan koncert és fogyatékkal élő gyermekeknek és felnőtteknek rendezett úgynevezett Kastélyos játékok program.

- A HangMűhely eddigi tevékenységét folytatva szeretnénk megtalálni az Esterházy Kutató és Fesztivál Központtal való együttműködés konkrét lehetőségeit - rajzol meg Vinczeffy Adrienne egy nagyon is lehetséges jövőképet. - A közös gondolkodás és közös munka egy példamutató, új fejezetet nyithat nemcsak az egyetem és az Esterházy Kutató és Fesztiválközpont életében, hanem a régió felsőoktatásában, valamint a magyar kultúrtörténetben is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!