A népszínmű, ami a szemünk előtt válik nemzeti sorstörténetté, tanmesévé

A K2 rendező párosa, Benkó Bence és Fábián Péter újragondolta a darabot. A népnek szóló szórakoztató színmű szép lassan példázattá szublimált, a zsáneralakok pedig egytől egyig túlnőtték saját szerepbőrüket, és a drámai színház felé tolták el a hangsúlyt. Sőt a beékelt songokkal, Horváth Szabolcsnak köszönhetően, illetve a folyamatos kiszólásokkal, önreflexív közlésekkel a brechti drámák elidegenítő világát is felelevenítették.A K2 rendező párosa, Benkó Bence és Fábián Péter újragondolta a darabot. A népnek szóló szórakoztató színmű szép lassan példázattá szublimált, a zsáneralakok pedig egytől egyig túlnőtték saját szerepbőrüket, és a drámai színház felé tolták el a hangsúlyt. Sőt a beékelt songokkal, Horváth Szabolcsnak köszönhetően, illetve a folyamatos kiszólásokkal, önreflexív közlésekkel a brechti drámák elidegenítő világát is felelevenítették.

Háború van.

Erisz begurította almáit. Mint egy folyton növekvő árny, a pusztítás átkúszik mindenhova, befészkeli magát a legapróbb szegletekbe. 1848–49 fordulóján járunk, a magyarság egyik vészkorszakában. Egy olyan időben, amikor a szabadság fogalma és a veszteség érzete egyszerre marta bele magát az élet redőibe. A kettősség csontig járja át az embereket. Lecsordogált az erekbe. Működésbe lépett a háború mindenkit bedaráló gépezete. Forr a világ bús tengere, ó magyar… lassan, percről percre veszik el az idő és a tér, sorról sorra íródik át a történelem. Aszalódik a világ, mert egyre kevesebb a levegő. Ezekben a világráncokban bukdácsolunk, botladozunk még ma is. Nem tanulunk. A Soltis Lajos Színház most a művészet kifinomult eszközeivel segít közös nyelvet találni egymáshoz.A rendezői koncepció egyik legnagyobb erénye, hogy minden szinten képes volt megteremteni egy összetartó, egymást kiegészítő polifóniát, kétszólamúságot. A történet végig két oldalról mutatta magát. Azáltal kelt életre, hogy nem sajátított ki egyetlen szólamot sem. Megtalálta a harmóniát a sokféleségben. Megtartották Szigligeti humorosan ábrázolt, csetlő-botló alakjait, a térben rekedt figurákat. A szerelmes és tiszta szívű naiva, az örök bonviván, a kissé bolondos, de szerető apa, és a gonosz boszorkány mind-mind a közös játék (sors) részei. Egyszer csak ott találták magukat a történelmi palettán, felrajzolták őket a térképre, belekerültek az események sodrába, majd mesékké, mondákká, történetekké, a mi eredet-történetünkké váltak. Működik egy nagyon jól irányzott felülnézet, ami a színészi játéknak és a rendezői koncepciónak köszönhető. Rálátunk az emberi gyarlóságra, az elhibázott lépésekre, a gonoszság működésmódjára.

A társulat erősen, nagybetűkkel kérdez: Tudunk-e tanulni a múltból? Ebben a darabban az a legszebb, hogy nincsen nagytotál, békaperspektívából mutat meg mindent. Ott állunk ezekkel a figurákkal valahol az élet margóján, messze a háború valós színterétől, két celldömölki ház udvarán, és mégis mindennek a közepén. Egy cigány és egy magyar család él egymás mellett. Innen indul a mese és itt is akad el. Mondhatni a kályhánál vagyunk. Az elkülönülés és a kimondatlan összetartozás évtizedes megoldatlanságait viszik színre. Csináljunk hangulatot! – kiáltja Doja (Nagy Zsuzsi), a cigánytündér.

De ennél jóval többet tesznek. Belejátszanak az életbe, odaszólnak a lelkiismeretnek, odatelepednek a szívünkbe. Megmutatják, milyen az, amikor egybehangzik, egymáshoz simul a cigány népdal és a magyar verbunk, ölelkezik a magyar és a cigány himnusz. A zene előírja a tanulságot, a saját indirekt eszközeivel a fülön át helyet csinál az előadásnak a lélekben. A mesére, dalra megelevenednek a szereplők, ki-ki elfoglalja helyét a saját térfelén. Látjuk őket, mindenki ott van, egy térben. Bár eltartanak egymástól, a színpadkép azt üzeni, egy a sorsuk. Egy talajt taposnak, egy levegőt szívnak, ugyanaz a föld hantolja őket. Így tanít minket, nézőket ez a darab. Okos áthallásokkal, érzékeny színészi játékkal. Cserélődnek a sorsok, cserélődnek az élettörténetek. Felidéződik Mészöly Miklós mindent magába foglaló mondata: „Egymáson múlunk.” Ez a darab mindenkihez szól, olyan témákról beszél tisztán, amelyeket évszázadok óta a hátunkon hurcolunk. A cigány szembefordít minket egymással. Megtisztít. Totálkatarzis.