Palackposta a celli színházi találkozóról

A Szentivánéji álom-érzés nem csak azért határozta meg ezt a négy-öt napot, mert a házigazda társulat mindent elsöprő, valamennyi érzékre ható, friss, sziporkázó, a társulat saját létezését is „tematizáló”, szemérmes-vallomásos, az egész világot a szívére ölelő Szentivánéji-előadása zárta le és koronázta meg a 9. találkozót (de nem szállt versenybe a fődíjért). Hanem azért is, mert a független színházak mindennapi létmódja ezúttal – éppen a Szentivánéji álom révén – furcsa élményeket hozott.

A Soltis Színház színészei fesztiválidőben is igazi házigazdaként működnek. Mondjuk Nagy Zsuzsi kiáltja el magát, hogy ideje elindulni ebédelni; Pesti Arnold vagy Piller Ádám arra fi gyelmeztet, hogy a következő előadásra a Koptik Odó utcai kamaraszínházból (amely maga is olyan, mint valami tündérlak, mesepalota) sétáljunk át a művelődési központba; Bruckner Rolandra sofőri minőségében van szükség. Marton Merci fényképezőgéppel a kezében követi az eseményeket. Nagy Gábor, a színház vezetője mindig ott van. Aztán amikor megkezdődik a Szentivánéji álom, Zsuzsi, Arnold és többiek különös transzformáción esnek át. Az ott Zsuzsi – és mégsem ő. Hanem a vadító, ellenállhatatlan, kemény amazonkirálynő, akit Theseus, Athén királya – Pesti Arnold – igyekszik az esküvő előtt betörni. A Hermia apját játszó Nagy Gábor, amint önironikus jutalomjátékot csinál az alvásból: a nézőtér szélén alussza-álmodja végig az előadást. Nagy Péter István rendezésében együtt álmodunk. Ha a találkozó megnyitóján Lőrincz-Farkas Eszter, a Vas Népe főszerkesztője Majthényi László megyei elnök és Fehér László polgármester társaságában jó találkozásokat és élményeket kívánt – egyébként tapasztalatból beszélt, az első Soltis-találkozón a Ferrum Színházi Társulás tagjaként vett részt –, akkor a találkozó záróeseményén Upor László dramaturg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese annak a kívánságának adott hangot, hogy a színház ajtaja mindig nyitva álljon; ahogyan anno a frissen megnyílt New York Kávéház kulcsát a biztonság kedvéért rögtön vízbe dobta a kávéházi közönség. Jó kezekben voltak a társulatok: Upor László mellett Szűcs Katalin Ágnes színikritikus, a Criticai Lapok alapító-főszerkesztője fűzött szakmai véleményt az előadásokhoz; ők döntöttek a díjakról is. A Vas Népe pedig fölajánlott díjakkal járult hozzá a fesztivál sikeréhez.

A 9. találkozó különben szinte színházi nevelési fesztiválként értelmezhető: többen hoztak ilyen típusú produkciót. De volt sok más is: az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Színkör például ezúttal Sipos László színészhallgató (SZFE, szintén a „Soltis-istállóból) Egy családos történet című darabját mutatta meg Cellben, igazi pillanatokkal, a szerző rendezésében.

A találkozó véget ért; de az íze még ott van a szánkban. Az inárcsi KB 35 nagy, közös „gyerekjátéka”, A csillaghínár foglyai végén a harmadikosok palackpostát indítottak útnak. Ők fogalmazták meg az üzeneteket is. Végül ezt: „Esküdjünk meg, hogy játszunk mindig.”