Kultúra

2010.10.07. 02:29

Riadó: ez válságtankönyv

Szombathely - Válságtankönyvek - így nevezi dr. Fűzfa Balázs a középiskolás irodalomtankönyveit, amelyek sorozatában most jelent meg a 10. osztályos.

Mi lesz a sorsa az irodalomnak? Kell-e nekünk Janus Pannonius? - ezekkel a kérdésekkel vezették be a Berzsenyi Dániel Könyvtárban rendezett estet, ahol prof. dr. Pusztay János és dr. Fűzfa Balázs beszélgettek az irodalomtanítás lehetséges útjairól. Merthogy senki nem tiltakozik, nem indul szakmai diskurzus a múlt hónapban megjelent oktatáspolitikai stratégiai állásfoglalás nyomán, amely azt a szándékot fogalmazta meg, hogy csökkenteni kívánják a magyar és a matematika óraszámokat a középiskolákban. Az új oktatási rendszerben teljesen megváltozhat a természettudományos tárgyak oktatása, nagyobb hangsúlyt kaphatnak a készségfejlesztő tárgyak.

Dr. Fűzfa Balázs úgy véli, legalább most összefoghatnának a pedagógusok, hogy együtt találják meg a válságból kivezető utat. Mint mondta, ideje tudomásul venni, hogy vége a lineáris irodalomtörténet-tanításnak. 150 évig működött, mert szükség volt rá. Most azonban a lineáris olvastatás helyett hat másodpercenként kell valami újat kínálni az interneten nevelkedő diákoknak, hogy le lehessen kötni a figyelmüket. Tematikailag az irodalomnak új területekkel kell összekapcsolódnia - olyanokkal, mint környezetvédelem, környezettudatosság, együttműködés, szolidaritás -, hogy teret nyerhessen a jövőben is. Nélkülözhetetlenné kell tennie magát, különben elveszik.

Ha az irodalom nem tud részt venni ezekben a párbeszédekben, akkor halálra van ítélve - mondta Fűzfa Balázs, akinek tankönyvei az élményközpontú irodalomtanítás elvét követik, szerkezetükben az internetes oldalakra hasonlítanak, foltszerűen elhelyezett információkból állnak össze sok képpel. A most megjelent 10. osztályos tankönyv egy kísérlet - minden pedagógus megírhatná a maga tankönyvét -, Fűzfa Balázs technikája arra, hogyan közelítse meg a mai fiatalokat, a mai pedagógusokat, akik könyvéből legalábbis sok ötletet nyerhetnek a tanórai munkához. Válságtankönyv, amely átvezet a lineáris kultúrából az asszociatív kultúrába - fogalmaz maga a szerző. Láng Gusztáv professzortól tanultam: csak olyan irodalomtankönyvet érdemes írni, amit nem lehet megtanulni.

Az oldalaknak megvannak a pdf változatai, rajta a szükséges linkekkel, csak egy lépés, hogy ezek számítógépen megjelenítve meg is nyíljanak. Ez azonban (óriási beruházással kiadói és iskolai részről is) messzire vezet: ahhoz az ideális állapothoz, amikor irodalomórán minden gyerek előtt egy laptop van... Az irány azonban mintha nem ez volna a valóságban.

Ha nem tudjuk elhitetni a hatalommal, hogy az irodalom boldogságforrás, a megszüntetés réme is fenyeget - Fűzfa Balázs tulajdonképpen riadót fúj.

Tankönyveiről szólva azt az erőt is meg kell említeni, amit a vasi irodalmi emlékhelyek vállalt túlreprezentálása jelent ezekben a tankönyvekben. Az identitást is vállalni kell, hiszen Berzsenyi, Petőfi, Weöres Sándor szellemisége áthatja az itteni életet. Kell, hogy legyen értékazonossága egy közösségnek, más megyékben más minták szolgálhatnak alapul tankönyvekhez.

Az esten Pusztay János nyelvész professzor, az irodalom elkötelezett patrónusa a pedagógusképzés számára rendkívül szerencsétlen bolognai rendszerről beszélt, mint aztsújtó katasztrófáról - mint mondta, hihetetlen kevés tudással kerülnek ki a diákok még a mesterképzésből is. Ha kitörhetnénk a Bolognából, teremthetnénk egy olyan modellt, ami egész Magyarországon példa lehetne - fogalmazott a professzor, aki az egész képzést a feje tetejére állítani. Minél fiatalabb korosztályt tanít egy tanár, annál magasabb szintű, árnyalt pedagógiai módszerekre van szüksége. Minél magasabb szintű iskolában tanít valaki, annál interaktívabb órákat kellene tartania. Számára Fűzfa Balázs tankönyvei is azt mutatják - ami egyébként a szerző nem is annyira rejtett szándéka volt -, hogy azt kell megtanítani, hogyan tudják megfelelően szelektálni, csoportosítani, kanonizálni a diákok a hozzájuk beérkező rengeteg információt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!