Kultúra

2013.05.07. 15:21

Sötétben tapogatóznak

Ez volt az első, de a tervek szerint nem az utolsó: a Mohácsi János vezetésével készülő Black Comedy nyílt próbájára hívta a közönséget a WS Színház. Nagy volt a siker.

Ölbei Lívia

A kulisszák mögé bepillantani mindig érdekes, bár nyílt próba ide vagy oda, ha közönség van (ha van közönség), óhatatlanul előadássá válik a próba is. Így vagy úgy: ha Mohácsi János rendez, a közönség számára mindenképpen szórakoztató. Bár az ismétlések (egyszer, kétszer, háromszor, sokszor) láttán azért fölötlik, hogy a színész úgy kell kihegyezettnek és érzékenynek lennie, hogy kötélből vannak az idegei. Peter Shaffer Black Comedy című bohózata a végkifejlethez közeledik, amikor a közönség beülhet a próbára.



A színen balról: Bajomi Nagy György és Mohácsi János rendező (Fotó: Szendi Péter)

A hirtelen jött áramszünetben előbb-utóbb mindenki föltűnik a színen, és nagyjából mindenki ott, ahol nem kellene. Közben a korsóból igazi víz fröccsen (Jordán Tamás telefonja bánja, tényleg, de remélhetőleg nem végérvényesen). A végső poént azért nem szabad lelőni: a nyílt próba hattól nyolcig tart; a színészek Bajomi Nagy György, Csonka Szilvia, Kiss Mari, Jordán Tamás, Mertz Tibor, Szabó Győző, Nagy Cili, Trokán Péter természetesen maradnak. Még szép: mindjárt itt van a premier.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!