Slágerek, fény és fánk

2018.12.07. 07:00

Szabadegyetemi szemeszterzáró a Batthyány téren

A szombathelyi zsidó hitközség népszerű szabadegyetemi sorozatának őszi szemesztere rendhagyó módon ért véget: koncerttel és fánkkal köszöntötte a népes közönség az idén vasárnap beköszöntött (nyolc napon át tartó) hanukát.

Ölbei Lívia

Gáspár Eszter énekel, a zongoránál Márkus Kató a Bernstein kulturális központban Fotó: Horváth Balázs

Azt régóta tudjuk, hogy ha Márkus Kató zongora közelébe kerül, akkor abból előbb-utóbb (de inkább előbb) közös éneklés és hangulatáradás lesz. (Megesett már hasonló például a szombathelyi Magyar–izraeli Baráti Társaság által szervezett zsidó vacsorán is, amikor előbb Nógrádi Gergely főkántor és operaénekes, aztán Márkus Kató vezetésével a vacsoravendégek vetették szét az étterem falait.) Most tulajdonképpen annyi változott, hogy a koncertet megelőzte egy kis próbaidőszak, és fölállt egy komplett zenekar. Ahogy az est háziasszonya, Sugár Judit elmondta: az együtt színre lépő – mondjuk így – zenekari tagok közül többen két hónapja még nem is ismerték egymást. (Ez a megállapítás, persze, nem vonatkozik Márkus Katóra és a dobok mögött helytálló Wéber Istvánra, akik, ugye, házasok. És ez a „fél pillantásokból is megértjük egymást” a játékukon is érződött, jó volt őket látni.) Az énekesnő szerepét Gáspár Eszter (különben a városi televízió szerkesztő-műsorvezetője) vállalta, basszusgitáron Talabér József játszott. A tematika „zsidó szerzők, előadók dalaira” épült, bár az általuk meghatározott rendezőelvnek néha maguk a zenekari tagok sem tudtak – nem is akartak – megfelelni. Zsidó vagy nem zsidó, legyen jó a dal – ez volt az igazi zsinórmérték. És tényleg: Bródy, Presser, Hernádi, Cserháti, Máté Péter – hamar megteremtődött a hangulat. Az is igaz, hogy nagyon magasan kezdett a csapat: Leonard Cohen Hallelujájánál tovább már nem nagyon vezet út – itt pedig ez volt szerdán este a nyitószám.

Gáspár Eszter énekel, a zongoránál Márkus Kató a Bernstein kulturális
központban Fotó: Horváth Balázs

A koncert után volt hanukafánk, sőt: az Izraeli Kulturális Intézet munkatársnői a rózsafánk receptjét is megosztották a kíváncsiakkal.

A hanuka minden évben kiszlév hó 25-én kezdődik (az idén ez az időpont december 2-ára esett), és nyolc napig tart. Az ünnep annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Makkabeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött: visszafoglalták a jeruzsálemi templomot. A hanuka azt jelenti: felavatás. A templom szentségét kellett helyreállítani – a kifogyhatatlan olaj révén pedig éppen elég fény születhetett az avatáshoz. A hanuka tehát – a sötétedés napjaiban – fény­ünnep is.

A Zsidó Kultúra Házának udvarán (Zrínyi utca 17., itt működött a hajdani szombathelyi zsidó elemi iskola) ma 17.30-kor kezdődik hanuka alkalmából a gyertyagyújtás, a szombathelyi zsidó hitközség hagyományaihoz híven nem kizárólag a zsidó közösség részvételével: az esemény nyilvános, várják a szombathelyi polgárokat.

A fellobbanó fényekhez jár a hanukafánk is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában