SzínházSzerda: Endrődy Krisztiánt Czukor Balázs faggatta

Sejtelmesen settenkedő hangon szól Czukor Balázs, Endrődy Krisztián - akit faggat - megjegyzi: - Te még Miskin szerepében maradtál, ahogy látom. Akkor majd én felpörgetem a közönséget. Na, kérdezz Bazsi! Remélem, megtiszteltél azzal, hogy felkészültél belőlem - mondja a színész. Balázs lassan és komótosan mondja: - Igen, de elhagytam a papírt. Tudod mit? Amíg kigondolom, hogy mit kérdezzek, addig mesélj a Kamara Savariáról, és arról, hogyan lettél te a szombathelyi Weöres Sándor színésze.

- Tudtam, hogy nem kerülöm el a kérdést, de azt hittem, ez majd a végefelé kerül elő - meséli Krisztián, de természetesen elmondja a történetet, a történetét.

- Valahol az ezredfordulóról kell indítanunk, hiszen akkoriban Szombathely volt az egyetlen megyeszékhely, amely nem rendelkezett színházzal. Tervek és koncepciók persze voltak, több milliárd forintos beruházásokkal. Mi megfordítottuk a dolgot: gondoltuk, csináljunk előadásokat, már meglévő helyen. Egyfajta hiánypótlóként jelentkeztünk, és szerencsénk volt, mert támogatásra, támogatókra leltünk ebben a helyzetben. Alapítványt is létrehoztunk, illetve az önkormányzat is a segítségünkre volt. Ekkor  már 2006-ban járunk, és mint tudjuk, 2007-ben összeállt a színház, és a gárdája. Okafogyottá vált a létezésünk, de Jordán Tamásnak köszönhetően integrálódtunk. Hát, azóta vagyok én a színház tagja.

Bazsi újra akcióba lendül, és kérdez, de Krisztián nem repes az örömtől: hogy milyennek kell lennie egy jó színháznak? - Nehéz kérdés, és nem mindegy, milyen szemszögből kérdezed  - így Krisztián.

Balázs egy huszárvágással vált: mesélj a tetoválásaidról! A közönség kuncog, majd Krisztián elmondja, hogy kettő tetkóval rendelkezik, és ezek közül egyik sem börtöntetkó. Bazsi erősködik, hogy mutassa is meg, de Krisztián helyette inkább a tényleges börtönélményeiről beszél.

- Tényleg voltam, de ezt inkább fogdának hívják, azt hiszem. Az egész egy be nem fizetett parkolási díjból indult, és rajtam múlt, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Elfelejtettem ugyanis visszaküldeni egy iratot, ami pedig az adatszolgáltatás megtagadásával volt egyenlő. Éjjel fél háromkor két rendőr állított be, és közölték, hogy velük kell mennem. Még akkor sem volt gyanús a dolog, amikor megkérdezték, hogy megbilincseljenek-e. Azt mondták, jön a szabálysértési előadó. Furcsa volt, hogy ilyen időpontban, de mint kiderült, csak engem keltettek fel, őt nem, így reggelig bent voltam. Ha ezt tudom, legalább egy könyvet viszek be magammal. Nem volt kellemes élmény, és csak akkor szembesültem vele, amikor kattant a zár. Reggel megoldódott az ügy, ejtették ellenem a vádat, de a slusszpoénja a dolognak az volt, hogy a kiszállási költséget megfizettették velem.

Balázs gondolkodik, majd ismét egy éleset kérdez: mesélsz a műtétjeidről?

A közönség nevet, már hozzászokott a kialakult helyzethez, és megértette, nem egy szokványos SzínházSzerdai előadáson ücsörög.

- Volt néhány, hol is kezdjem. Volt részem egy keresztszalag-szakadásban, megműtöttek, az Achilles-em is elszakadt, na az egyáltalán nem kellemes, hogy finoman fogalmazzak. A vállam is folyton kiugrált a helyéről, rendbetetettem azt is, és az ínszalag is elszakadt az ujjamban. A legkomolyabb az arcműtétem volt. Egy szögletbeadáskor kijöttem a kapuból - nem tettem jól -, és összetalálkoztam egy könyökkel. Három helyen eltört az arccsontom. Ha jól emlékszem, összesen nyolc-tíz műtétem volt életem során.

Ekkor Kiss Mari ugrik fel a nézőtéren, és közbeszól: - Kérdezhetek? Balázs örömmel fogadja.

- Focizol még?- így a színészkolléga, akinek kérdésére hangzik is a válasz: - Annak idején Király Gabival együtt kezdtük el a focizást, én is kapus voltam, mint ő, de ő kicsit többre vitte, mint én - mondja a színész, majd miután kiderül, hogy Krisztián nincs bent a színész válogatottban, Kiss Mari megígéri, hogy  majd szól az érdekében.

S ha már szabad a kérdezés, hát Pálffy András, a Café Frei vezetője is kérdez: - Mesélsz vendéglátós történetet? Krisztián pedig mesél, annak ellenére is, hogy saját bevallása szerint nem tud sem történetet, sem viccet megjegyezni, elmesélni. Mi ennek ellenére élveztük minden egyes szavát.

Villámkérdések záporoznak: kedvenc színész, színésznő? Meghatározó színházi élmény? Megvan-e az izgalom az előadások előtt? Főzés? Ez utóbbinál leragadunk. - Szoktam és szeretek is. Partikon, de otthon a hétköznapokon, a szerelmemnek is. Néma csend, majd valaki odaszól: - Ezt szépen mondtad. Alberti Zsófi pedig a nézőtérről pirulva mosolyog rá szerelmére.