Kettő az egyben, avagy a zseniális vásári bábtáncoltatók titkai

A Kalandvár (lánykorában a park a KDG-nél) mindig is a béke szigete a karneválon. Az estébe hajló péntek délutánon (amikor a közeli Történelmi Témaparkban már fölsorakoznak a karneváli menet harcosai, gólyalábasai, tűznyelői és reformkori hölgyei-urai) Kovács Géza, a legelső Kemény Henrik-díjas bábművész, civilben a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója lép a Kalandvár színpadára.

Kovács Géza ritkán látható Vásártér-előadása igazi kincs: mindig aktuálisan itt és most, mindig a régi vásári bábjátékosok ügyesen gyönyörű fölszerelésével, ami a gyerekek és felnőttek érdeklődését is jól fölkeltette.

Illetve dehogyis lép, hozza magával a színpadot, vagy inkább az egész világot, mi meg közelebb kucorodunk hozzá, amennyire lehet (jó sokan vagyunk), hogy mindent alaposan megfigyelhessünk. Hát így járták régen a vándorbábosok a vásárokat. A zseniálisan egyszerű és nagyszerű szoknyás bábszínpadot a hátán, vagy inkább a testén hordja a bábjátékos: mintha a ráncos, bő szoknyát a nyaka köré fújta volna a szél, a feje ki se látszik. A szoknya ebben a pozícióban olyan, mint valami óriási tulipánkehely, onnan dugják ki fejüket a fából faragott bábfigurák, mind Kovács Géza kezére valók.

Először is Vasilache, Vitéz László moldovai-román rokona, akinek szintén piros sipkája és vaskos humora van, ugyanúgy árad belőle az életszeretet, és ugyanúgy a pajtikáinak szólít valamennyiünket. Nagy megtiszteltetés. A megszólítás, a folyamatos kapcsolattartás nagyon fontos. Bizalom és pajtásság, de főleg partnerség; és semmi, de semmi gügyögés. Igazi kommunikációs tanfolyam egy-egy ilyen előadás. Még meg se kezdődik, és máris ragyogó mosolyok nyílnak az arcokon, és le se hervadnak a végéig.

A hétvégén a Kalandvárban Kovács Zsu segédkezett az élményteremtésben, nem mellesleg életre keltette a világ legkisebb táncospárját – a bábok itt már a kosárban pihennek. Fotó: Ölbei Lívia

Ragyog gyerek és felnőtt, talán ez a vásári bábjáték legnagyobb csodája. Ez a belülről fakadó, színtiszta öröm. („Sose halunk meg." Mint az eleven fababák.) Vasilache után érkezik Vasilache felesége, akit persze a pokolba kíván ez az életművész, aztán amikor elviszi az Ördög, kénytelen megküzdeni érte. Sőt: alaposan kupán csapkodja a Halált is. A színpad szélén Takács Dániel (alkalomadtán maga is Vitéz László) furulyál. Aztán még közelebb húzódunk, mert Kovács Géza a térdére veszi az aprócska bábforgató színpadot (mandala és univerzum), és a miniatűr bábok közreműködésével elmeséli az aranyszőrű bárány történetét. Aminek a vége: a mély értelmű nevetés.

Gondoljunk bele: aki megnevetteti, csakis annak jár a királylány keze és a fele királyság. Ezután következik, ami sose maradhat el: a gyerekek közül a legbátrabbak még közelebb húzódnak a bábjátékoshoz, hogy kérdezősködjenek, hogy megtapinthassák a kosárban pihenő pici bábokat, kileshessék, mitől forog a pici színpad, amely önmagában is szépséges, faragott-díszített műalkotás, a bábokkal együtt. Az előadás tervezői: Majoros Gyula és Boráros Szilárd, rendezője pedig a halhatatlan mester: Kovács Ildikó.

Jaj, és el ne feledkezzünk a szoknyás bábszínpad mögött strázsáló titkos bábjátékos-kisasszonyról, Kovács Zsuról, aki az óriás tulipánkehely észrevehetetlen hátsó nyílásán át Kovács Géza kezére adogatja Vasilachét, Vasilache feleségét, az Ördögöt, a Halált meg az evés helyett inkább móresre tanításra való nagy és félelmetes Villát is. És ő az, aki bravúros ügyességgel-hajlékonysággal (mert hát, ugye, négykézláb) egymaga eljátssza a világ legkisebb táncospárját: Pista bácsit meg a feleségét maga Kovács Géza csalogatja elő bevezetésképpen a színpad mögötti bokrok sűrűjéből.

Nézzük a két, végig végzetesen egymásba kapaszkodó (mi mást tehetnének) ördöngös figurát, és nem akarunk hinni a szemünknek. Megvan: ez itt az androgün abból a mitikus-mesés platóni korszakból, amikor mindenki egy volt a párjával, csak aztán az istenek kettévágták, azóta keresi boldog, boldogtalan a saját másik felét. A duó (vagy magánszám) végén aztán Zsu a levegőbe lendíti Pista bácsi feleségének pipaszár lábát, leveszi a kezéről a papucsát; és meghajol.