Kultúra

2017.03.23. 18:48

Őrzik a szellemiségét - Átadták a Dr. István Lajos-díjakat

Szombathely - A Dr. István Lajos innovációs díjat és a Dr. István Lajos-életműdíjat 2011-ben alapította Pusztay János Prima Primissima-díjas egyetemi tanár. Az idén hetedik alkalommal adták át a rangos elismeréseket.

Tersztyánszky Krisztina

Az ünnepélyes átadásra hivatalos volt dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere, és eljöttek többen a korábbi díjazottak közül. Az alkalomhoz a muzsikát a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola diákjaiból alakult vonós kvartett szolgáltatta.

A nyelvészprofesszor bevezetőjében elmondta: a dr. István Lajos szellemiségét ápoló díjjal a régiónkban ki-emelkedő teljesítményt nyújtó szakemberekre kívánja ráirányítani a figyelmet. Szakmai megkötés nincs: a feltétel csupán a térséghez való kötődés és a legalább hazai, de inkább nemzetközi szinten mérhető minőség.

Az innovációs díjat ebben az évben Kalló Zsolt Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, egyetemi docens, a Capella Savaria művészeti vezetője vehette át. A muzsikus 1992-től, tehát éppen negyedszázada a Capella Savaria koncertmestere, 1999 óta művészeti vezetője is. Számos kamarazenekar koncertmestereként hangversenyezett Európa szinte valamennyi országában és a kontinens határain túl is.

Szólistaként rangos szimfonikus és kamarazenekarokkal lépett fel. A Capella Savariával szólistaként is számos CD-t készített, amelyeken bemutatott olyan eddig ismeretlen hegedűversenyeket is, mint Michael Haydn, Joseph Kraus, Luigi Tomasini eddig Magyarországon nem hallott alkotásai. 2005 óta a Széchényi István Egyetem Művészeti Karának hegedűtanára, kamaratanára, egyetemi docense. Rendszeresen tart előadásokat és kurzusokat a helyes interpretáció területén.

A Dr. István Lajos-életműdíjat az alapító Török Gábornak, a Ferrum Színházi Társulás alapító művészeti vezetőjének és rendezőjének ítélte oda. Török Gábor megalapítója a BDF Örökmozgó Művészmozinak, 1976-ban, negyven éve pedig megalapította a Ferrum Színházi Társulást. Eddigi 66 rendezésének közel egynegyede országos és nemzetközi fesztiválokon kapott arany minősítést. A Ferrum mind a darabválasztás, mind a rendezés szempontjából merészebb és avantgárdabb utat járt és jár, mint a hivatásos színházak, a régióban elsőként tűzött műsorra abszurd drámákat.

- Meggyőződésem, hogy a Ferrum a negyven éven át folyamatosan végzett közösség-építő és színházi hagyományokat ápoló munkájával elősegítette Savaria jelenlegi hivatásos színházának felépülését és társulatának sikeres működését - zárta méltatását prof. dr. Pusztay János.

Kalló Zsolt köszönő szavaiban elmondta: számára az elismerés „csak” hab a tortán, hiszen egész életében azt teheti, amit szeret: muzsikál és tehetséges fiatalokkal foglalkozik. Török Gábor pedig Páskándi Géza szavait idézve arra szólította fel a hallgatóságot: csak játszani ne feledjenek el soha!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!