Bajor képzőművész akvarelljei Kőszegen

2019.05.08. 07:00

Tájképek dicsérete performansszal a Jurisics-várban

Több szempontból rendhagyó, látványos ötletekkel tűzdelt kiállításmegnyitó helyszíne volt a Jurisics-vár Lovagterme. A Kőszegi Művészeti Egyesület Tájképek dicsérete – Ösvények a fényben című tematikus kiállítása a szőlőjövés ünnepéhez kapcsolódik.

Tóth Kata

Christian Burkhardt akvarelleket állít ki a Lovagteremben, a megnyitón is ecsetet ragadott

Fotó: Ohr Tibor

Dr. Lőrincz Zoltán művészettörténész, az egyesület elnöke mutatta be az akvarelljeivel most Kőszegen vendégeskedő bajor képzőművészt, akit még Ervin Birnmeyer, az alapító elnökük ajánlott a figyelmébe mint az egyik legtehetségesebb tanítványát. Mindenek­előtt felhívta a figyelmet egy naptárra, amelyet Christian Burkhardt készített – részben a tárlaton is felfedezhetők az abban szereplő képek. Speciális kalendáriumról van szó, a napok jelöletlenek, időtlennek hatnak, ahogy a képek is időtlenek.

A művész Bajorországnak arról a vidékéről származik, ahol Szombathely egyik testvérvárosa, Kaufbeuren is található. Szép kaufbeureni részlet látható az egyik kompozíción. Egy másikon az észak-itáliai Ferrarát örökítette meg. Szombathely és testvérvárosai tehát bizonyos értelemben együtt jelennek meg a kiállításon.

Christian Burkhardt akvarelleket állít ki a Lovagteremben, a megnyitón is ecsetet ragadott

 

A szervezők „beépített” játékkal is készültek: a meghívókon, plakátokon a kiállítotthoz képest más kép szerepelt, aki ezt elsőként észrevette, képet kapott ajándékba a művésztől, aki újszerű tettre vállalkozott: ecsetet ragadott a megnyitón, és munkamódszereit szemléltette.

– Legtöbbször az éggel kezdem, utána következnek a földszínek és a zöld. Színes, lapos ecsettel viszem fel a nedves felületre. Lőrincz Zoltán meg is jegyezte: bravúros, ahogy a színekkel dolgozik akvarelljein.

Az egyesület által szervezett festőkurzust is népszerűsítette ezzel: május 25-én szombaton 10 órától a vár udvarában várják a résztvevőket. A képek május 26-áig maradnak a Lovagterem falain.

Fotó: Ohr Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában