Kultúra

2017.09.01. 17:49

Tejesemberként a háztetőn- interjú Stohl András új szombathelyi szerepéről

A népszerű színművész, Stohl András Tevjét, a tejesembert alakítja a Hegedűs a háztetőn című nagyszabású musicalben, amelyet Alföldi Róbert rendezésében szeptember 16-án Szombathelyen is láthatnak a nézők.

Varga Róbert

– Nem jó, ha az ember kihúzza az alapkövet, és összedől a ház. Szükségünk van erkölcsi téglákra, de a szeretet miatt néha engedni kell az elveinkből. Én például nem tudnám kitagadni a lányaimat – mondta mostani szerepéről lapunknak Stohl András.

Alföldi Róbertnek eszébe jutott a Hegedűs a háztetőn musical, mert el akar mondani újra valamit a szeretetről, a minket körülvevő világról. Amikor elkezdték a próbát, beszélt arról, a darab szerinte felveti: az emberek többsége jól ellenne egymással – még akkor is, ha más a kultúrájuk, ha más Istenben hisznek –, ha a fejük fölött nem találnák ki, hogy kit kell szeretni vagy éppen gyűlölni. Pedig szerinte tudnánk békében élni, ha a minket összetartó szeretetet semmi sem írná felül. Erről, valamint a családról és a családot összetartó szeretetről beszél a Hegedűs a háztetőn.Így szeretne üzenni a színház nyelvén, és ehhez olyan színészt és csapatot talált, aki(k) képes(ek) mindezt megjeleníteni. Régi harcostársára, barátjára, Stohl Andrásra bízta Tevje szerepét. Stohl András nagy izgalommal készül a premierre. Szinte egyidős a darab születésével. Ismeri a különböző előadásokhoz köthető legendás alakításokat, de ő minden szerepében az elsődleges élményt keresi, így tudja a lelkéből kifaragni a saját Tevjéjét.

A családról és a családot összetartó szeretetről beszél a Hegedűs a háztetőn című darab. Stohl Andrásra Tevje szerepét osztotta Alföldi Róbert rendező Fotó: Hegedűs a háztetőn produkció

– Álom- és csúcsszerep ez most a pályáján?– Mindig a próbafolyamat végén, a premier után derül ki egy szerepről, hogy azt hová tudja helyezni az ember az életében. Szép, felemelő fel-adatot, nagy kihívást kaptam. Most tartunk a felénél a munkának, elég jól állunk, bízom abban, hogy a közönségnek emlékezetes élményt tudunk szerezni.
– Apai szívvel Tevjének és öt lányának kapcsolatát, ellentéteit eljátszani mennyire nagy szakmai és lelki kihívás?– Négy gyermekem van, kettő elmúlt már húszéves, nem áll ez olyan távol tőlem.

– Tradíciók, vallások, előírások tiszteletéről és az azoktól való távolodásról is szól ez a darab. Mit lehet ebből a mai feszült helyzetben ábrázolni, megmutatni?– Ebben a darabban minden úgy eltalált, hogy az önmagáért beszél. Alföldi Robi pedig hozzá tudja tenni mindazt, amire ma figyelnünk kellene. Ha az ember keresi a figurája igazságait, akkor ebben az esetben összeszorulhat a szíve. Tevje viaskodik, őrlődik: ha felrúgja a hagyományokat, annak mi lesz az ára. Elvek mentén élni, vagy engedni azokból? Szeretni, hinni, más kultúrájával találkozni. Most csak néhány szót mondtam, hiszen annyi mindenről szól ez a szívmelengető mű, miközben megmutatja: nem jó, ha az ember kihúzza az alapkövet, és összedől a ház. Szükségünk van erkölcsi téglákra, tradíciókra, hagyományokra, megingathatatlan tartóerőkre. Azok a támaszaink, tudunk rajtuk lépni, járni a kijelölt útjainkon.

– Életében fontos szerepet játszik Alföldi Róbert, akivel nemcsak alkotói kapcsolatban vannak, de nagyon jó barátok is. Mi az, ami összeköti önöket?– Ugyanúgy gondolkodunk a világról, a színházról, az értékekről. Harminc éve dolgozunk együtt, barátok vagyunk, vakon megbízunk egymásban. Most is tudom, hogy jó irányba vezet. Szerintem ez a barátság sosem fog elmúlni. Olyan, mintha egymást vinnénk fel lelkileg a színpadra.

– Egy ember hordozza a múltját ebben a darabban is. Könnyen megy ez önnek a színpadon túl?– Abszolút jóban vagyok magammal és a múltammal is.
– Rádió, tévé, színház. Miért van szüksége ennyi mindenre? – Érdekes, hogy ezt mostanában mindig megkérdezik. Engem mindez együtt érdekel, és jelen is volt mindig az életemben, csak más-más hangsúlyokkal. A médiát, rádiózást szeretem, élvezem. Ha az embert felhívja Alföldi Róbert, hogy játssza el a Hegedűs a háztetőn előadásban a főszerepet, képtelenség nemet mondani. A Válótársak harmadik évadát forgattuk, azt a tévésorozatot is szeretem, és a közönség is kedveli. Egyelőre bírok mindent. Fél gőzzel amúgy sem csinálok semmit.
– Megéri? – Most úgy érzem, igen. Lehet, majd később mást mondanék.
– És mit tenne, ha valóban gazdag lenne, mint ahogy Tevje énekli?– Ha a műre gondolunk, nem tagadnám ki a lányaimat. Apaként arra nevelem a gyerekeimet, hogy tisztességesen éljenek, ami nem könnyű a mai világban. Támogatnám őket, engedném, hogy olyan párjuk legyen, akit ők választanak.
– Játsszunk: legördül a függöny a premier után. Mi történjen a nézőtéren?– Sírjanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!