Kultúra

2011.10.10. 13:23

Új Színház - Tarlós nem támogatja a névváltoztatást

A főpolgármester nem támogatja az Új Színház nevének megváltoztatását. Tarlós István hétfőn, egy más témában tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre azt mondta: semmilyen névváltozást nem támogat.

MTI

A Főpolgármesteri Hivatal a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázat alapján Dörner György színművészt nevezi ki Tarlós István a teátrum új vezetőjévé. Dörner Györggyel együtt pályázott Csurka István író dramaturg, aki az MTI-nek megerősítette, hogy intendánsként dolgozik majd az intézményben, amelyet Hátország Színházra keresztelnének át.

A döntés ellen tiltakozott a hétvégén kilenc fővárosi színházigazgató, valamint hétfőn a Mazsihisz is, "a náci szellemi körök újabb térhódításának" nevezve a vezetőváltást.

A döntést megdöbbenéssel fogadta a Magyar Színházi Társaság is, nehezményezve, hogy a főpolgármester annak ellenére döntött Dörner György mellett, hogy a szakmai bizottság 6:2 arányban a másik pályázót, a színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta. A szervezet leveléből kiderült az is: attól tartanak, hogy az ilyen döntésekkel Tarlós István "rövid idő alatt fel fogja számolni fővárosunk világszerte elismert, gazdag színházi, kulturális életét".

A városvezető hétfőn arra mutatott rá: az, hogy egy új elem jelenik meg a palettán, anélkül hogy a meglévők közül bármit eltörölnének, nem jelentheti a főváros kulturális sokszínűségének szűkítését. Leszögezte: senki nem akar semmilyen irányzatot megszüntetni.

Tarlós István felsorolta, kiknek a műveit szeretné színpadra vinni Dörner György, megemlítve közöttük Csokonai Vitéz Mihályt, Németh Lászlót, Illyés Gyulát, Katona Józsefet, Vörösmarty Mihályt, Gyurkovics Tibort, Sütő Andrást, Nyírő Józsefet, Hernádi Gyulát, Petőfi Sándort és Márai Sándort. "Tessék megmondani" - fordult az újságírókhoz - "melyik szerző minősíthető a felsoroltak közül fasisztának?"

A főpolgármester Dörner György kinevezésével kapcsolatban arról is beszélt: hiányolja a híradásokból, hogy ugyanaznap nevezte ki újra Szirtes Tamást a Madách Színház élére, vagy azt, hogy többször is kijelentette: a helyén marad Bálint András, Puskás Tamás, Mácsai Pál igazgató.

Arra a kérdésre, mi volt a problémája Márta István pályázatával, úgy válaszolt: a kinevező joga és felelőssége meghozni a döntést, és ő ezt a döntést különböző szakemberekkel és politikusokkal beszélve hozta meg. Jelezte: döntésétől nem fog visszalépni.

Tarlós István emlékeztetett arra is, hogy 2007-ben az akkori MSZP-SZDSZ vezetés le akarta váltani Márta Istvánt, ám akkor ezt éppen ők (akkori ellenzékként) nem engedték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!