látni kell

2018.03.01. 10:13

Újra mozikban Enyedi Ildikó első játékfilmje

Márciusban több városban is ismét a filmszínházakba kerül az 1989-ben készült Az én XX. századom.

A Magyar Nemzeti Filmalap digitalizálási és filmfelújítási programja keretében a Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban restaurált fekete-fehér alkotás díszelőadása március 3-án lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban – közölte csütörtökön a filmes szervezet az MTI-vel. A közlemény kitér arra, hogy a bemutató tiszteletadás a filmet rendező Enyedi Ildikó előtt, akinek a Testről és lélekről című alkotása jelölt a legjobb idegen nyelvű filmek Oscar-díjára.

A filmalap digitalizálási és filmfelújítási programja évről évre egyre több alkotást tesz újra elérhetővé a magyar filmtörténet klasszikusaiból. A Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlabor szakemberei és neves operatőrök közreműködésével zajló restaurációs program célja, hogy a filmművészet hazai kincsei kiváló képi és hangminőségben kerülhessenek ismét a közönség elé.

A mozibemutatók sorozatának első epizódja a Pannonia Entertainment által tavaly nyáron országosan bemutatott Vuk volt, amelyet ősszel Fábri Zoltán egyik legismertebb alkotása, A Pál utcai fiúk követett.

A felújítási program egyik kiemelkedő eseménye a Testről és lélekről című filmjével tavaly Arany Medve-díjat nyert Enyedi Ildikó első játékfilmje, Az én XX. századom digitálisan restaurált változatának teltházas bemutatója volt a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A felújított változatot a Magyar Filmlaborban készítették el a film operatőre, Máthé Tibor közreműködésével az eredeti kameranegatív és hangszalag felhasználásával.

A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága és a Pannonia Entertainment együttműködésében mozikba kerülő alkotás felújított változatának március 3-i díszbemutatója előtt Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója mond köszöntőt, majd Máthé Tibor operatőrrel beszélget Fazekas Eszter filmtörténész, a Filmarchívum restaurálási menedzsere.

A drámai és komikus elemeket vegyítő, elbűvölő „fényfilmben” a 20. századdal egyszerre érkezik Magyarországra Dóra és Lili, az egymástól csecsemőkorukban elválasztott ikerpár, akik azóta is külön utakon járnak. Dóra, a könnyelmű szélhámosnő, és Lili, az anarchista egyszerre szállnak le az Orient Expresszről, de továbbra sem találkoznak. Z. úr, a különös arisztokrata külön-külön ismeri meg a két lányt, akik számára eggyé olvadva testesítik meg a tökéletes nőt. A szimbolikus történetben Tarkovszkij csodálatos színésze, Oleg Jankovszkij egy fiatal lengyel színésznővel, Dorotha Segdával alkot felejthetetlen kettőst.

A filmet az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a budapesti Tabán moziban és többek között Pécsen, Szegeden, Kecskeméten, Cegléden, Makón, Szolnokon és Jászberényben is vetítik digitálisan restaurált képpel és hanggal, angol felirattal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!