Kultúra

2010.11.26. 03:29

Ütős Shakespeare-mutáns

Herczeg Tamás színész. Sőt: zenés színész. Szombaton kifejezetten zenészként nyilvánul meg.

Ölbei Lívia

Koltai Tamás színikritikus legutóbb a HOPPart Korijolanus címmel (a MU Színházban) bemutatott "Shakespeare-mutánsáról" írt elismerően. A HOPPart-értelmezés ezek szerint "már fikarcnyi illúziót sem táplál sem a kor, sem a nagy ember iránt. Hős és antihős, barát és ellenség egykutya, pofozópárbajban mérik össze erejüket, de inkább csak bohóckodnak, nincs itt sem tét, sem érték, sem eszme, sem haza, sem morál, sem személyiség." Az összefoglalás pedig úgy szól, hogy "Ez a fiatal társaság nem először bizonyítja a nincs ábrázolása mögötti színházi felelősséget." Úgyhogy drukkoljunk nekik.

Herczeg Tamás mindeközben nem feledkezik meg az "otthoniakról" sem. Bár ezekben a hetekben éppen az egri Harlekin Bábszínházban készül bemutatóra, régi vasvári zenekara, a Spin Bacters "évi rendes," mindig ősszel esedékes búcsúkoncertjét nem hagyná ki a világért sem. November 27-én (szombaton) a tizenkettedik (!) búcsúkoncert kedvéért áll színpadra ismét a vasvári csapat - ezúttal a Palazzo Clubban. Lesznek vendégzenekarok - a vasvári Slinky, a szombathelyi FMzerO - és lesz némi belépő is: jótékonysági céllal. A Spin Bacters az este teljes bevételét a devecseri-kolontári vörösiszap-katasztrófa károsultjainak javára ajánlja fel.

Herczeg Tamással "színházi körülmények között" a Kőszegi Várszínház 2009-es nyári bemutatóján találkozhattunk: örült a meghívásnak, élvezte a "hazai pályát." De van még egy hely, amely igazán hazai pályának számít Tamás életében: a celli Soltis Lajos Színház társulata, ahova rendszeresen visszajár (ő volt például A dzsungel könyve-előadás koreográfusa), legutóbb pedig a néhány hete bemutatott Fehérlófia-előadásban vállalt feladatot: Nagy Gáborral "megkettőzve" narrátort-mesélőt játszik Somogyi István rendezésében. Azt mondja, nagyon jólesett a közös munka: tapasztalatai szerint a próbaidőszakban oda-vissza működött a termékeny inspiráció. A Soltis Színház mostanában sokfelé megfordul a Fehérlófiával, úgyhogy Tamás megjelenésére is gyakrabban számíthatunk.

De előbb a szombat esti Spin Bacters-búcsúkoncert: Vasváron. (Ahol biztos megint új - színpadi - életre kel pl. Jim Morrison.)

A vasvári Sp Bacters tizenkettedik búcsúkoncertjén vendégként fellép a szintén vasvári Slinky, valamint a szombathelyi FM zerO. A koncert teljes bevételét a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ajánlják fel. Az esemény létrejöttéhez több támogató - helyi cég, vállalkozó - járult hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!