Kultúra

2016.02.15. 19:52

Vasi Őrtüzek: az irodalom napja volt Kámban, Zsennyén, Nagytilajban és Bérbaltaváron

Vasvár - Egy nap alatt négy fogadóhelyszíne volt annak az irodalmi konferenciának, amelyet a Nagy Gáspár Művelődési Központ szervezett.

Pogács Mónika

A „Vasi Őrtüzek” címet kapott tematikus napon irodalmi emlékhelyeket kerestek fel a résztvevők.

A vasváriak által gondozott program során Kámban Kisfaludy Sándor, Zsennyén Békássy Ferenc, Nagytilajban és Bérbaltaváron Nagy Gáspár költők emlékét idézték fel irodalomtörténeti előadások segítségével. A rendezvényt Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke nyitotta meg Kámban. A megyei vezető köszöntőjében beszélt arról, hogy az irodalmi utak újbóli feldolgozása, tematizálása, bővítése időszerű lehet. A vasvárihoz hasonló konferenciák segíthetnek ebben a munkában.

- Azt kívánom, hogy égjenek ezek az őrtüzek, és maradjon parázs is, amit újra tudnak szítani a szervezők, amikor annak eljön az ideje - fogalmazott Majthényi László.

Kámban Kisfaludy Sándorra emlékeztek, vetített képes előadásokkal. Tausz István helytörténész a költő és Szegedy Róza kámi éveiről beszélt. A fiatal házasok öt évet töltöttek a faluban, a Szegedy-birtokon. A boldog időszakról Kisfaludy-versek tanúskodnak.

- Kétfelvonásos, zenés színdarabot is írtam Kisfaludy Sándorról, amelynek bemutatásában a Mozduljunkám Egyesület és a vasvári Színi Egylet is segítőm lesz - jelentette be előadása végén a Kámban élő helytörténész, a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnöke. A folytatásban dr. Ács Anna néprajzkutató tanulmányát ismertették a hallgatóság előtt.

Az előadások sorát Kapiller Imre zalai történész zárta, aki Kisfaludy Sándor közéleti tevékenységét foglalta össze. A konferencia résztvevői ezután Zsennyére utaztak: Békássy Ferenc költő sírjához látogattak el. Ezt követően a település kastélyában tartottak szintén vetített képes előadást a költő életútjáról avatott szakemberek. Köztük Weiner Sennyei Tibor költő, író, műfordító, szerkesztő és utazó, Békássy Ferenc írásainak egybegyűjtője és életrajzának írója, valamint Markó Péter szociológus.

A program Nagytilajon folytatódott. Nagy Gáspár gyermekéveinek színhelyén is irodalomtörténészek, Papp Endre ésdr. Fűzfa Balázs elemezték a költői életutat. Itt a közös verstanulás és versmondás sem maradhatott el. Bérbaltaváron a Kossuth-díjas költő szülőházában kialakított emlékház relikviáit, kiállítását tekintették meg az érdeklődők. A vándorkonferencia Vasváron, a Nagy Gáspár Kulturális Központban, Gergye Rezső intézményvezető előadásával zárult. A kulturális szakember a közművelődés és költészet kapcsolatát elemezte a Hegyhát és Vasvár viszonylatában. A szervezők a szakmai nap emlékéül a „Vasi Őrtüzek” logóját ábrázoló gyufásdobozt adtak a vendégeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!