Kultúra

2017.04.11. 19:44

Rövid Weöresért hosszú kávé - Nem költöttünk a költészet napján

Szombathely - Veres Gábor Weöres-szobránál egy akármilyen, egyszerű hétköznapon is jó megállni. Vagy a padra leülni, megsimogatni a macskát, tanácsot kérni a világ dolgaiban. Hát még a költészet napján, amikor a virágzó japán cseresznyék báját csak a tűzpiros kabátos Lutor Katáé múlja fölül.

Ölbei Lívia

A keddi költészet napi menetrendet megszervező Agora központ munkatársai azt mondják, maguk se számítottak ekkora érdeklődésre. Persze elküldték az iskoláknak a meghívót, de nem lehetett tudni, hányan jönnek el, hogy elhelyezzék az alkalmi versfalon - a Weöres-szobor közvetlen szomszédságában - kedvenc verseiket. Ráadásul az időjárás is bizonytalan, de végül győzedelmeskedik a szeszélyes, szeles áprilisban a délelőtti napsütés. Nem kell beköltöztetni a versfalat az MMIK-ba. A nagy, tiszta lap telik-telik versekkel. Legyen akkor ez a fal éppen az a fal, amely nem határt szab, nem elválaszt, hanem összeköt. Vannak nyomtatott lapok, vannak kézzel, gyöngybetűkkel lemásolt versek, van olyan papírlap, amelyet mintha - talán erős érzelmi fölindulásból - előbb gombóccá gyűrtek, aztán gyöngéden újra „kisimogattak" volna. Van, aki saját versét tűzi ki a versfalra, mint Rozán Eszter. Sőt: a Nagy Lajos Gimnázium két kilencedikes diákja a helyszínen kap kedvet a verstűzéshez. Sipos Gyöngyvirág a hátát adja asztalnak, Bangó Boglárka írja a mindannyiunkban ott lüktető Petőfi-slágert: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még zöldell a nyárfa az ablak előtt. De látod amottan a téli világot...?" Várjunk egy kicsit, ez itt a tavasz. A Puskás szakképző iskolából eljött a versfalhoz az egész 12. I osztály. Mindenki maga választott verset, személyesen. Volt, aki az Igazság, alszol? című kis „felháborodást" hozta. Ez is Petőfi, de mennyire más, mint a Szeptember végén. A versfal az eleven bizonyíték, hogy milyen sokféle tud lenni a vers. Hogy voltaképpen mire való? A szakképzős fiúk azt mondják, a költő nyilván kiírja magából az érzéseit. És akkor könnyebb lesz neki is - és főleg nekünk, akik a versekben sokszor magunkra ismerünk. De a vers nemcsak érzelmek megragadására képes: hangot adhat kritikának is, mondja valaki más. Íme a (magyar) költészet két arca: hol személyes, hol meg köz-életi.

Fotó: Szendi Péter

Bánhelyi Judit Lénáék a művészeti szakgimnáziumból jöttek el a Weöreshöz, nem szervezetten, csak úgy: volt egy szabad órájuk. Milyen jó, volt. Weöreshöz vörös illik vagy inkább tűzpiros (mint Lutor Kata kabátja). Két piros papírlap lángol a világos falon: Léna a Nő tükör előtt című József Attila-verset választotta. Nem kellett gondolkodnia, tudta, hogy ez az a vers.

Radnóti, Szilágyi Domokos, Ady. Shakespeare. (Elvégre az Arany-fordítások óta tudjuk, hogy ő is magyar költő.) Áprily Lajos. És csak gyűlnek-gyűlnek a versek, mintha valami különös áldozat készülődne itt. A versekből alkalmi szimfónia kerekedik. Közben Lutor Kata és Doma Bence gitározik, énekel. Petőfi, világszabadság: „Eme szent jelszó, képzeld el!" Az agorások már azon gondolkodnak, hol találnak majd helyet a versfalnak, valahol a sportházban.

 

A virágzó japán cseresznyék alól elindulunk a Szimfónia kávézóba. Mesits Sándorné is azt mondja, nem hitte volna, de reggel óta élénk a versforgalom. Mutatja a kasszát: papírpénz helyett versek, egyre nagyobb halom. Megjön Doma Bence, momentán nincs nála vers, úgyhogy meghívjuk egy kávéra. Azzal a rövid Weöressel fizet, hogy: „Szeretnék egyszer, tavasszal / egészen kék vizet inni / egy csonkatorony tetején." A versben az a jó, hogy bárkinek odaadhatjuk, azért a miénk marad. Ráadásul van másik: „A betűk csendje / a papíron." És főleg: „Fiam ha fogat mostál / El ne feledd becsukni / a szádat."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!