Kultúra

2013.07.29. 17:30

Zenés rabszolgasors

Félúton a Fórum felé: a karneválszínházi premier az idén augusztus 15-én esedékes a megyeháza udvarán, most még a WS Színházban próbál a társulat.

Ölbei Lívia

Az előadás rendezője Réthly Attila, akinek nemcsak azért furcsa, örömteli időutazás ez a néhány hét, mert Stephen Sondheim zenés játéka, a Félúton a Fórum felé  - a karneváli hagyományokhoz híven - ókori Plautus-vígjátékokat gyúr össze és "modernizál", hanem azért is, mert a város  lépten-nyomon elfeledettnek vélt gyerekkori élményeket hív elő benne. Bár felnőtté válása Sopronhoz köti - tizenöt éves volt, amikor orvos szüleivel oda költözött -,  a szülővárosa, gyerekkorának színhelye  Szombathely.  Itt tanult például zenélni.

Minderre akkor derül fény, amikor a zenés színházhoz való vonzódásáról esik szó: "Nem vagyok képzett muzsikus, ösztönösen érzem a zenét. Tanultam is, itt, Szombathelyen jártam zeneiskolába, tagja voltam az ifjúsági fúvószenekarnak; tenorkürtön játszottam. Akkor még kis gyerkőc voltam,  nem gondoltam, hogy a zene egyszer még ennyire  fontos lesz az életemben. Nem készültem zenésznek, sőt egy idő után abba is hagytam a tanulást, más dolgok érdekeltek. De a színházban aztán észrevettem, hogy nem múlt el nyomtalanul ez a korszak: él bennem a zene. Állandóan kerestem-keresem  a lehetőségét, hogy megszólaljon az előadásokban, legyen szó a Danton haláláról vagy a Heilbronni Katicáról."

 

"Hát maga mindent kétszer...?"  Próba a WSSz tükrös termében. Balról: Szabó Tibor, Bezerédi Zoltán, Kocsis Tamás - és a tükörkép (Fotó: Szendi Péter)

 



Réthly Attila hosszú évekig kötődött a kaposvári színházhoz;   a színház nevezetes műhelyéhez, amelyet Jordán Tamás is olyan sokszor szakmai zsinórmértékként emleget. Most szabadúszó, és azt mondja, bárhova megy dolgozni, mindenütt a színházcsinálás örömét keresi. És meg is találja:  igazán alkalmas erre például a Félúton a Fórum felé című, fortélyos, rejtélyes, pikáns   Broadway-musical;   ráadásul Szombathelyen, ahol titokban már régóta szeretett volna rendezni: a távolból mindig felcsigázták a színházalapítási törekvésekről érkező hírek. Most pedig már azt is érti, hogy a kollégái miért szeretnek a Weöres Sándor Színházban  dolgozni: "Jordán Tamás olyan légkört teremt maga körül, hogy jó itt lenni."  

Irány a tükrös terem:  a főszereplő Bezerédi Zoltán (Servulus, a szabadságra vágyó  rabszolga) gyakorol fiatal kollégájával, Kovács Gergellyel (ő a szerelmes Hero, akinek  Servulus a szabadságáért cserébe segít  megszerezni  az áhított nőt), Kocsis Tamás koreográfus vezetésével: "Aki szolga, félig ember, mint a kentaur,  ez a társadalmi árnyalat a szívbe szúr, / aki valamire érdemes, az erre gyúr." Mire Hero: "Úr!" A fordító Hamvai Kornél, a végszó úgy szól, hogy "nevetünk egy jót."  


Ármány és botrány

A Félúton a Fórum felé című sikeres Broadway-musical zenéjét és verseit Stephen Sondheim írta. A karneválszínházi előadás rendezője Réthly Attila. A szereplők: Bezerédi Zoltán, Szabó Tibor, Németh Judit, Kovács Gergő, Mertz Tibor, Sodró Eliza, Jordán Tamás, Balogh János, Domokos Zsolt, Hajmási Dávid, Jámbor Nándor, Kovács Bálint, Korponay Zsófi, Ostyola Zsuzsa, Lehőcz Zsuzsa.   


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!