Znamenák István Móricz-vígjátékot rendez a Kőszegi Várszínházban

Huszonnyolcan ülik körül a hosszú asztalt hétfőn délután a szezonelőn még kissé dohos leheletet árasztó - vagy mondjuk inkább patinásnak  - földszinti klubhelyiségben. Igaz, ebben a fontos munkát végző, de színre nem lépő dramaturg, Lőkös Ildikó és Pócza Zoltán igazgató is benne van. Így vagy úgy,  Kaposvár szelleme lebeg át felettünk: azok a szép  hagyományok, amelyek értelmében a kicsi  rezdülések  a színpadi sokadalom lüktetésében érvényesülnek. (Nem lehet véletlen, hogy a szabadtéri színházak közül csak a kőszegi kapott a kértnél nagyobb pályázati támogatást. Szigorúan saját produkció, rendes kiállításban.)

Kinn szakad a hó, benn a házban irdatlan buli van: most tombol a legjobban, festi meg a Nem élhetek muzsikaszó nélkül (mint igazi fergeteges vígjáték) nyitóképét Znamenák István; hasonló lesz majd a zárókép is.

Balázs, a nyíri birtokos három napja ünnepli a saját névnapját, valamikor a múlt század elején. (Dehogy akkor: 2010-ben, Kőszegen.)  Fiatal feleségének elég a mulatságból: összepakol, ott hagy csapot, papot; férjet, kisborjút. Mi lesz ebből?
  
Móricznak ez az egyetlen műve, amelyben nincs moralizálás, nincs vacakolás. Gondoljatok a filmre (Sík Sándor rendezése 1978-ból.- öl), amelyben Szirtes Ági játszotta Pólikát. "Az van előttem, hogy egyfolytában fut a férje elől és az arcán egyfolytában ragyog a mosoly. Az a mosoly, az a nevetés az a lényege az egésznek", vázolja elképzeléseit  Znamenák István. Arról a játékról van szó, amely férfi és nő között folyamatosan dúl. Most még abban a szakaszban vagyunk, amikor mindketten nagyon élvezik. Akkor tudnak föloldódni a többiek is, ha azt látják, hogy a fiatalok - Kőszegen Bánfalvi Eszter és Kocsis Pál - imádják egymást.

Talán Móricz, talán a rendező bevezetője (a megjegyzéssel, hogy minden szereplő egy kicsit karikatúra is), talán a  színészek gyors egymásra hangolódása, talán az ismerősség teszi: az olvasópróbán  mérhetően növekszik a melengető derű. Molnár Piroska, Pogány Judit, Ecsedi Erzsi máris brillírozik. A többiek is: itt van  Hollósi Frigyes (Minden jót, Pólika!), Csapó Virág, Gazsó György, Czegő Teréz, Sarkadi Kis János, Némedi Árpád, és persze hogy Epres Attila (szoknyaszerepben); színművészeti főiskolások Kaposvárról.

A színpadon lesz majd kandalló és duruzsoló cserépkályha. De a jelek szerint  nem ettől forrósodik föl a hangulat a július 9-iki bemutatóra. Azért, ha lehet, eső ne essen. (De hó se.)

A NAPSÁRGA PONYVA VÉDELMÉBEN

Az első meglepetést a fedett színpad szerzi a Jurisics-vár belső udvarán. A stabil fémszerkezetet a Holdfényligetben látta meg Pócza Zoltán. És mert ott úgyis bontásra volt ítélve, azonnal lecsapott rá. Az ötlet bevált: a Magyar Állami Népi Együttes hétvégi vendégjátékát mentette meg a napsárga ponyva; a sikerhez kellett a kitartó közönség is. A várszínház munkatársai sok esőköpennyel készültek; bevált ez az ötlet is. Pócza Zoltánék eső-ügyben is az előre menekülés hívei.