Lóerő

2015.02.13. 09:22

Miről árulkodnak a vészjelző ikonok - Mit tegyünk, ha felvillan egy-egy lámpa a műszerfalon?

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a mai autókban szinte már mindent elektronika vezérel és felügyel.

Kelemen Attila

Górcső alá vettük azokat a vészjelzéseket, amelyek kisebb-nagyobb meghibásodásra figyelmeztetnek. Általában ezeket a lámpákat csak gyújtásráadáskor látjuk felvillanni, ha kialszanak, akkor nem is foglalkozunk velük. Ez a közömbösség egészen addig tart, amíg egyik-másik megmakacsolja magát, és nem akar kialudni. Ilyenkor van, aki egyből a szerelőt hívja, míg mások szorgosan a szervizkönyvet lapozgatják.

A sárga színű jelzés esetén továbbközlekedhetünk, a piros lámpa felvillanásakor azonban már komolyabb hibára kell gyanakodnunk. Grafika: Kelemen Attila

Egyrészt különbséget kell tenni sárga és piros színű figyelmeztetés között. Míg az előbbivel továbbközlekedhetünk, addig a piros jelzésekkel vigyázni kell. Ezek komolyabb hibákra utalnak, amelyeket, ha nem vesszük figyelembe, akkor nemcsak az autóra, de az utasok biztonságára is veszélyt jelentenek. A lényeg: piros kontroll-lámpa esetén (ha tehetjük) azonnal álljunk meg, és győződjünk meg arról, hogy jár-e valamilyen veszéllyel a továbbhaladás.

Egy kis segítségként összegyűjtöttük a hibalehetőségeket, azok jelzéseit, és nem utolsó sorban a teendőket.

BEHÚZOTT KÉZIFÉK

Talán ez a leggyakoribb jelzés, ám nem veszélytelen. A behúzott kézifék piros ikonja menet közben is felvillanhat, még akkor is, ha a fékkar valóban ki van engedve. A hiba ilyen esetben nem más, mint a fékfolyadék minimális szint alá való csökkenése. Ilyenkor mihamarabb álljunk meg, és hívjunk segítséget!

FELFORRT  HŰTŐVÍZ

Szintén piros, és arról árulkodik, hogy a motor hűtőfolyadéka melegebb a megengedett értéknél. Nyáron a melegben is kapcsoljuk be a fűtést, ugyanis így hőt vonunk el a motortól, és csökkentjük a hűtőfolyadék hőmérsékletét. Ha komolyabb a hiba, akkor meg kell állni, és hagyni visszahűlni a motort. Majd (és kizárólag csak ekkor) ellenőrizni a folyadékszintet, és ha kell, pótolni azt. Ha a hiba nem szűnik hosszabb távon, akkor irány a szerviz!

KIS OLAJNYOMÁS

Ennél a piros jelzésnél nincs mese, azonnal le kell állítani a motort, és ellenőrizni az olajszintet. Ajánlott segítséget hívni, mivel a továbbhaladással károsodhat a motor.

ALACSONY OLAJSZINT

Ha felvillan ez a piros lámpa, akkor a mihamarabbi megállást követően töltsük után a motorolajat. Ha nem így teszünk, akkor akár komolyabban is károsodhat a motor.

ALACSONY AKKUTÖLTÉS

Szintén piros: nem kap elegendő töltést az akkumulátor. A generátorban vagy a szíjhajtásban keresendő a hiba. A továbbhaladás ebben az esetben sem ajánlott, mivel több alkatrész is károsodhat. Hívjunk segítséget!

ELKOPOTT FÉKBETÉT

A fékbetét vastagsága a megengedett érték alá csökkent: erre utal a sárga jelzés. Továbbhaladhatunk, de ajánlott mihamarabb időpontot kérni a szervizben és kicseréltetni a kopott alkatrészt. Ha várunk vele, akkor a kopott betét a féktárcsát is rongálhatja.

HIBÁS MOTOR

A sárga jelzés a motorvezérlő meghibásodására enged következtetni. Célszerű mihamarabb átnézetni az autót.

HIBÁS LÉGZSÁK

Az utasbiztonsági rendszer meghibásodását jelzi a sárga szimbólum. Javasolt a szerviz felkeresése, mivel nem garantált, hogy működni fog a légzsák ütközéskor. Az ikon az utasoldali légzsák kikapcsolása esetén is világíthat.

ESP VISSZAJELZŐ

Ha az elektronikus stabilitás kontroll-lámpája villog, akkor éppen működik a rendszer, vagy éppen a kipörgésgátló van munkára bírva. Ez semmiképpen nem hibára utal! Ellenben, ha rendellenes működést tapasztalunk, akkor mihamarabb menjünk szervizbe!

ALACSONY GUMINYOMÁS

November 1-jétől minden újonnan gyártott autóban kötelező elem. A rendszer állandóan ellenőrzi a guminyomást, és ha a kalibrált értéktől eltérő abroncsnyomást mér, akkor sárgán jelez. Akkor is jelezhet, ha a gyárihoz képest eltérő felni, gumi van az autón.
Az autó és a saját épségünk érdekében egyik esetbe se könnyelműsködjük el a hibajelzéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!