lóerő

2018.02.22. 09:00

A hó mellett az úthibák is óvatosságra intenek

Mint ahogy arról február elején beszámoltunk, télen is betömik a kátyúkat, javítják az úthibákat a közútkezelő szakemberei. Ugyan folyamatosan dolgoznak, a leghidegebb hónapokban a munka csupán ideiglenes eredménnyel jár. Mire ügyeljenek az autósok a hibákkal tarkított útszakaszokon?

Kelemen Attila

Lehetetlen minden úthibát elkerülni; ám körültekintő és óvatos vezetéssel csökkenthetjük a veszélyét annak, hogy a gépjárművünk valamely alkatrésze megsérüljön Fotó: Shutterstock

A kátyúképződést elsősorban a változékony időjárás idézi elő. Márpedig mostanában volt részünk fagyos és enyhe napokban egyaránt. Éppen ezért összegyűjtöttünk pár tanácsot, amelyek betartásával csökkenthetjük az autónk megrongálódásának, sérülésének veszélyét a leghálátlanabb útszakaszokon is.

Lehetetlen minden úthibát elkerülni; ám körültekintő és óvatos vezetéssel csökkenthetjük a veszélyét annak, hogy a gépjárművünk valamely alkatrésze megsérüljön Fotó: Shutterstock

Mindenekelőtt ne megszokásból vezessünk, jobban figyeljünk a közlekedési táblákra. Hiszen ott is figyelmeztethetnek kátyúra, ahol akár néhány nappal korábban még híre-hamva sem volt úthibának. A szokásosnál is lassabban, körültekintőbben közlekedjünk.

Ha már nincs lehetőségünk elkerülni a kátyút, a lehetőségekhez képest csökkentsük a sebességet. Mindeközben ne feledkezzünk meg a mögöttünk haladókról, nehogy a hirtelen manőverünkkel ráfutásos balesetet okozzunk. Az úthiba fölé érve viszont már engedjük fel a fékpedált, így a gumi súrlódásmentesen gördül át a töredezett szakaszon. Ez-által kisebb erőhatás éri a gumit, a felnit és nem utolsósorban a futóművet. Ha tehetjük, kerüljük el a nyomvályúkat, főleg a nehézgépjárművek által terhelt aszfalton. A kátyúk zöme az ilyen mélyedésekben keletkezik. Végezetül tartsunk nagyobb követési távolságot az előttünk lévő gépjárművektől, tudniillik kátyús szakaszon nagyobb a veszélye annak, hogy egy felpattanó kő a szélvédőnkben végzi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!