Csak sima, és semmi fordított

2020.11.08. 07:00

Az F1-es csapatokra továbbra sem lehet ráerőltetni a mesterkélt kvalifikáció ötletét

A Forma–1 vezetősége hajthatatlan. Immáron harmadszor vetette fel a csapatoknak, hogy gondolják meg magukat a fordított rajtrácsos kvalifikációs versennyel kapcsolatban. Ám a konstruktőrök is tántoríthatatlanok: ismételten leszavazták a javaslatot.

Kelemen Attila

Fotós: Korponai Tamás

Ross Brawn a Forma–1 sportigazgatójaként először tavaly vetette fel azon ötletét, miszerint az eddig megszokott időmérős rendszert váltsák le kvalifikációs versenyekkel. Akkor még az volt az elképzelés, hogy 2020-ban négy kiválasztott helyszínen próbálják ki tesztjelleggel az új nagydíj-lebonyolítási rendszert. Eszerint az időmérő edzés helyett egy 30 perces sprintfutamot iktattak volna be a szombati menetrendbe. A nagy reform nemcsak ebben rejlett volna, hanem ennek a rövid futamnak a rajtrácsában is. Tudniillik azt a bajnokság állása határozta volna meg, ráadásul fordított sorrendben. Végül ennek a mini futamnak a végeredménye lett volna egy az egyben a vasárnapi rendes verseny rajtfelállása is.

Ross Brawnék 2019-es elképzelése rögtön akadályokba ütközött, ugyanis a csapatoknak nem tetszett az igencsak mesterkéltnek tartott reform, és azon nyomban leszavazták azt.

Idén a koronavírus-járvány kitörése újfent felszínre hozta azokat az elképzeléseket, amelyekkel a száguldó cirkusz – mind gazdaságilag, mind pedig a show szempontjából – átvészelheti a pandémia okozta válságot. Nem csupán a 2021-re tervezett átfogó és rendkívül költséges aerodinamikai változtatásokat tolták ki 2022-re, de a versenynaptárat is drasztikusan átszabták. Így fordulhatott elő az, hogy olyan versenypályákra látogat idén a száguldó cirkusz, amelyek normál esetben szóba sem kerültek volna: Mugello, Imola, Isztambul, Nürburgring, Portimao vagy éppen a szahíri „ovál” pálya. Ráadásul három helyszínen (Spielberg, Silverstone, Szakhír) dupla hétvége is bekerült a versenynaptárba, amire eleddig nem volt példa a Forma–1 70 éves történelmében. És mondanunk sem kell: ismét napirendre kerültek a fordított rajtrácsos versenyek. A rendkívüli versenynaptár összeállításában ugyan egyöntetűen szabad kezet adtak a csapatok a versenysorozat irányítóinak, ám az új kvalifikációs javaslatot a Mercedes vezérletével megint csak leszavazták.

Sokan azzal vádolták a német gárdát, hogy azért nem megy bele az új szisztéma bevezetésébe, mert féltik a 2014 óta tartó elsőségüket. Ám ettől függetlenül más alakulatoknál is voltak fenntartások: nem elég, hogy mesterkéltnek tűnik a sprintfutam ötlete, de a csapatokra komoly veszélyt is jelenthet. Ugyanis egy esetleges szombati baleset olyannyira nehéz helyzetbe hozhatná őket, hogy nem lenne idejük az incidensekből származó hibák kijavítására, vagy netalántán az autók újjáépítésére.

Az idény során háttérbe került Ross Brawn rendkívüli ötlete volt, ám a Portugál GP-t követően harmadszorra is újratárgyalták azt a Forma–1, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a tíz csapat képviselői. Immáron a fordított rajtrácsos ötlet 2021-es kipróbálásáról szavaztak. Brawn már nagyobb reményekkel várhatta a találkozót, hiszen a szabályrendszerük időközben megújult, azaz míg eddig minden csapatnak rá kellett bólintania az ötletre, hogy az megvalósulhasson; ezúttal viszont elég lett volna, hogy a tíz istállóból nyolc támogassa azt. Sajtóinformációk szerint a jövőre Mercedes erőforrást használó csapatok (a gyári Mercedes, a McLaren és a Racing Point) biztosan nemet mondtak a szavazáson, és még a Renault is az ő táborukat erősíthette.

Miközben az alakulatok fellélegezhetnek, felmerül a kérdés, hogy lesz-e a reformnak folytatása? Egy esetleges 2022-es bevezetésről még szavazhatnak a jövőben, ám akkor már 30-an voksolnak, amiből elég lesz 25 is, hogy azt ratifikálják. A tíz csapat mellett tíz főt az F1, tízet pedig az FIA delegál. Lehet, hogy Brawn erőlteti túlságosan a dolgot, de a csapatok is ragaszkodnak a nézetükhöz, miszerint a 2022-es szabályváltozásokkal kell majd alapjaiban színvonalasabbá tenni a versenyeket, és akkor nem kell olyan beavatkozásokat eszközölni, amelyek túlzottan mesterkéltté tennék a sportágukat.

A szurkolók szerint is az első rajthelyet inkább ki kell érdemelni, nem pedig ajándékba kapni. Elvégre a sport arról kell, hogy szóljon, hogy a legjobb és a leggyorsabb végezzen a legelőkelőbb helyen.

A Forma–1 jelenlegi kvalifikációs rendszere 2006 óta van érvényben. Az egyórás időmérő edzést három részre osztják (Q1, Q2, Q3). Az első részben minden autó kimehet a pályára, és a szakasz végeztével az öt legrosszabb időeredménnyel rendelkező versenyző kénytelen búcsúzni a folytatástól. A második szakaszban 15-en köröznek, és újabb öt versenyző int búcsút. Az utolsó szakasznak a legjobb tíz autó vághat neki, hogy eldöntsék az első öt rajtsor pozícióit.

Címkék#F1#lóerő
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!