Elektromos kerékpárok

2020.09.26. 07:00

A városi autók új alternatívája

Pályázatot írnak ki októberben elektromos rásegítésű kerékpárok megvásárlására, a keretösszeg 1 milliárd forint.

MTI

Az elektromobilitás ösztönzése a biciklisekre is kiterjed

Fotó: MW-archívum

A pályázatban magánszemélyek kaphatnak támogatást pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum 90 ezer forintot, nyomatékszenzoros kerékpárokra 150 ezer forintot, legfeljebb a jármű árának felét, és mivel elsősorban a munkába járást kívánják segíteni, ezért a pályázat benyújtáshoz munkaviszonyt igazoló dokumentum csatolása is szükséges lesz.

A keresletet az érdeklődők számára leginkább elérhető, olcsóbb márkák felé szeretnék terelni, ezért a támogatott járművek nem kerülhetnek többe 900 ezer forintnál, és a megadott műszaki-környezetvédelmi követelményeknek is meg kell felelniük. Az idén februárban bejelentett Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében az elektromobilitás ösztönzése kiemelt kormányzati feladat.

Az elektromobilitás ösztönzése a biciklisekre is kiterjed Fotó: MW-archívum

Eddig csaknem 2500 elektromos jármű megvásárlását segítette állami támogatás. Az elektromos töltőállomások hálózata is folyamatosan bővül, állami támogatások igénybevételével csaknem 600 töltőállomás létesül az év végéig.

Az év elején elektromos járművek vásárlására kiírt 5 milliárd forintos pályázat nagy sikerrel zárult, az ITM a támogatás mértékét meg is emelte mintegy 882 millió forinttal, így az összes jelentkezőt támogatni tudták.

Minden közúti személyszállítási eszköz elektromos változata megjelenik. A kerékpározás a leginkább környezetkímélő közlekedési mód. Az elektromos rásegítésű kerékpárok használata segíthet abban, hogy egyre többen válasszák ezt a közlekedést, akár a hagyományos gépkocsik helyett is.

A beadás egyszerűsítése érdekében a dokumentumokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani. A pályázatok feldolgozása, elbírálása így gyorsabb lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!