Felszálló ágban az autópiac

2018.06.16. 14:00

Az új személygépkocsik eladása 17,5 százalékkal nőtt májusban

Az új személyautók eladása 17,5 százalékkal nőtt Magyarországon májusban az előző év azonos időszakához képest, 12 871 új személygépkocsit helyeztek forgalomba. Az év első öt hónapjában pedig 28,6 százalék volt a növekedés a 2017. január-májusi időszakhoz képest.

MTI,Kelemen Attila

Forrás: Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülte (MGE) és a Carinfo.hu adatai szerint a májusi eredmények elsősorban a magánvásárlók visszatérését tükrözik, arányuk meghaladta a 40 százalékot, ráadásul a céges vásárlások egy része – különösen az egy-három autós céges vásárlások – is magánvásárlásnak tekinthetők.

Az alacsony betéti és hitelkamatok is ösztönzik a fogyasztást. Ennek megfelelően az új és a használt gépjárművek importja is fejlődik, erősödik az idősödő autópark lecserélése, ugyanakkor a használtautó-import korösszetétele továbbra is egészségtelen.

2018 májusában az újonnan forgalomba helyezett személygépkocsik között 132 tisztán elektromos meghajtású jármű található, számuk idén elérheti a 2000-2500-at.

A kishaszonjármű-piac visszaesése megállt, ebből a típusból májusban 8,4 százalékkal, az év első öt hónapjában pedig 17,2 százalékkal többet értékesítettek az előző év azonos időszakához képest.

A nagyhaszonjárműveknél májusban 17,4 százalékos visszaesés tapasztalható, azonban a január-májusi időszak 30,7 százalékos növekedést mutat. Az egyesület szerint ebben a kategóriában a májusi visszaesés – mindössze 531 darab kelt el – ellenére folytatódik a piac növekedése, ami nagymértékben függ a nagy szállítmányozók flottabeszerzéseitől, illetve a havi átadások alakulásától.

A motorkerékpár-piac továbbra is gyenge, ugyanis – bár a májusi adat 44,5 százalékos növekedést mutat –, számszerűen csupán 484 új motorkerékpárt helyeztek forgalomba. Az év első öt hónapjában számuk 37,8 százalékkal 1371-re emelkedett. Az egyesület továbbra is úgy véli, hogy a helyzet javítása érdekében fontos lenne például a robogó-azonosítás megoldása, valamint könnyíteni kellene a robogókhoz szükséges B kategóriás jogosítvány megszerzését.

Forrás: Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete

A személygépkocsi márkák közül a legtöbbet Suzukiból adtak el az első öt hónapban, összesen 9264-et, piaci részesedése ezzel 16,38 százalék volt. Fordból 5772, Skodából 5176, Opelből 4531, Toyotából 4112 kelt el. Az előző év azonos időszakában is a Suzuki állt az élen, akkor még 12,47 százalékos piaci aránnyal. A második helyen szintén a Ford volt, a harmadik és a negyedik helyet 2017. januári-májusi időszakhoz hasonlóan a Skoda és az Opel szerezte meg. Mindeközben a használtautó-behozatal megtorpanni látszik. 2012 óta idén tavasszal lehetett először azt tapasztalni, hogy az előző év azonos időszakához képest kevesebb használt autót importáltak. 4-5 százalékkal csökkent a behozott autók száma. Az import lassulása már tavaly év végén elkezdődött, az addig jellemző 15-18 százalékos növekedési ütem 10 százalék alá csökkent. Tavaszig ezen a szinten is maradt, ám azóta egyre kevesebb négykerekű érkezik a határon túlról. Az ok elsősorban a január elsejétől kötelezővé tett eredetiség-vizsgálatban keresendő. A regisztrált gépkocsik kétharmada tízévesnél idősebb, és csupán az ötöde fi atalabb ötévesnél. Elsősorban az alsó-középkategóriás autók iránt van kereslet, illetve a felső-középkategóriás és az egyterű járművek is népszerűek azok körében, akik külföldről hozatnak be használt autót. Ami pedig a márkákat illeti, a német autók szerepelnek a „kívánságlista” élén, különösen a prémium kategóriában. A típusok esetében pedig a Ford Focus közkedvelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!