lóerő

2021.02.25. 07:00

F1: újabb autókat mutattak be

A McLaren után az Alpha Tauri, az Alfa Romeo és a Red Bull is bemutatta a 2021-es Forma–1-es versenyautóját. A prezentációkból kiderült, hogy a mérnökök minden tőlük telhetőt megtettek: ahol a szabályok engedik, ott a lehetőségeikhez képest átszabták, frissítették a tavalyi autóikat. Az idei F1-esekben hozzávetőlegesen 60-70 százalékban köszönnek vissza a 2020-as betontorpedók.

Kelemen Attila

Fotó: Alpha Tauri, Alfa Romeo, Red Bull

Alpha Tauri

A McLaren után másodikként a Honda-motorral hajtott AT02-es kódjellel ellátott Alpha Tauri mutatkozott be a nagyközönség előtt. A múlt pénteken leleplezett versenyautó színkombinációja ugyan a régi, ám a festése mégis más, mint egy évvel ezelőtt. A tavaly Toro Rossóról Alpha Taurira átkeresztelt faenzai csapat idén sötétebb árnyalatú festékbe mártotta az ecsetét: a markáns tengerészkék szín vagányabb külsőt varázsol a kasztnira, szemben a szolidabb tavalyi fehérrel.

Az AT02-es autó hátsó fele a tavalyi Red Bullra hajaz, ami nem véletlen, hiszen az osztrák gárda a testvércsapatuk. Különösen a hátsó felfüggesztésnél vélhetők fel hasonlóságok, ám a váltójuk maradt a régi. Több figyelmet inkább az autó első részére szenteltek. A legnagyobb reményük a borítás alatt található: a Honda az eredetileg 2022-re bevetni kívánt motorját bocsátotta a csapat részére, ezzel is felgyorsítva, előre hozva az erőforrás fejlesztéseit. Nem csoda, hogy nagy előrelépést várnak tőle.

A csapat a tavalyi Olasz Nagydíj győztese, Pierre Gasly mellé azt a Cunoda Jukit szerződtette le, aki nem csupán a japán motorgyártó bizalmát élvezi, de tavaly sokat letett a Forma–2 asztalára: az év újoncaként sokáig még a bajnoki címre is volt esélye.

Alfa Romeo

Hétfőn Varsóban rántotta le a leplet a C41-es kódjelű aszfaltszaggatójáról az Alfa Romeo. Első ránézésre a festésen és az autó orrán tapasztalható változás. Míg a bordó-fehér színkombináció karakteresebb, addig az autó első része karcsúbb lett. Ugyan a szabályok szerint idén nem lehetett teljesen új autót építeni, ám az aerodinamika terén szabad kezet kaptak a mérnökök. Egyértelmű, hogy a svájci-olasz csapatnál sem tették hátra a kezüket a szakemberek. Nagy energiát fordítottak az oldalsó légterelők, az első szárny és a diffúzor frissítésére is. A gárda idén is a Kimi Räikkönen–Antonio Giovinazzi párossal áll rajthoz.

Red Bull

Szerdán a Red Bull is bemutatta a nagyközönségnek a 2021-es versenyautóját, az RB16B-t. Az Alpha Taurihoz hasonlóan az osztrákok is a 2022-re szánt Honda-motorral szállnak harcba. Nem titkolt céljuk, hogy a 2014 óta tartó szabályciklus utolsó évében végre valahára letaszítsák a trónról az egyed­uralkodó Mercedest. Miközben a japán motorszállítójuk új erőforrást gyártott a számukra, az energiaitalosok megpróbálták a téli szünetben kijavítani a tavalyi autójuk hiányosságait. Akkor a fejlesztést a szélcsatornás problémáik vitték félre, idén már komoly fejlődést várnak. A hagyományos Red Bull-festés nem változott, mint ahogy a matt külső sem.

A Milton Keynes-i istálló idén egy ütős párossal, Max Verstappen mellett Sergio Pérezzel küzd meg a bajnoki címért.

Kiemelt képünkön: Az Alpha Tauri, az Alfa Romeo és a Red Bull 2021-es autója

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!