Lóerő

2014.01.09. 09:54

Heti tipp - Tervezzünk előre!

Utánajártunk, hogy 2014-ben hány hosszú hétvégére számíthatunk, azaz melyek azok az ünnepnapos hétvégék, melyekre akár már most tervezhetünk autós kirándulást.

Kelemen Attila

2014-ben összesen öt, ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvégére számíthatunk.

Március 15-e sajnos idén szombati napra esik, így az első több napos hétvége – melyre már most érdemes tervezni – április végén lesz, azaz 19-21-én, húsvétkor. Ha éppen nem rokonlátogatóba megyünk, akkor akár három napos autós kirándulást is beiktathatunk a programunkba.

Május 1. csütörtökre esik, így a péntek pihenőnap lesz. Így egyhuzamban négy napot tervezhetünk kirándulásra.

2014-ben pünkösd június második hetében lesz, ami nem is baj, hiszen a nyárba lépve akár balatoni kempingezéssel is eltölthetjük a szabadidőnket.

Nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a szerdára esik, Itt érdemes két nap szabadságot betervezni, amivel öt naposra bővíthatjük a szabadidőnket.

Október 23. csütörtökön lesz. Itt a péntek újfent pihenőnap lesz, amivel adott a négynapos kikapcsolódás.

Karácsonykor ismét öt napot pihenhetünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!