lóerő

2020.06.07. 07:00

Így vezessünk friss jogosítvánnyal

Egy megbízható útitárs, a szabályok betartása és a sok gyakorlás elengedhetetlen ahhoz, hogy friss jogosítvánnyal is biztonságosan vezessünk. A Magyar Gumiabroncs Szövetség összegyűjtötte, hogy mire érdemes figyelni.

Vas Népe

Jó, ha van egy tapasztalt utas az autóban az első utakon

Fotó: shutterstock

A járművezető a vezetési jogosultság megszerzésének napjától számított két évig kezdő vezetőnek számít. A „próbajogosítványt” a hivatalos indokolás szerint azért találták ki, hogy a kevés vezetési gyakorlattal rendelkezőket rábírják a biztonságos és felelősségteljes közlekedésre, a szabályok megtartására, emellett néhány korlátozás is vonatkozik a kezdőkre, például nem vontathatnak pótkocsit.

A Magyar Gumiabroncs Szövetség összeszedte, mi mindenre kell figyelni frissen megszerzett jogosítvánnyal a zsebben és adtak néhány jó tanácsot is.

Elsőként mindjárt azt, hogy jó, ha van egy tapasztalt utas az autóban az első utakon. Fontos, hogy a bizalom kölcsönös legyen, a kísérő ne akarjon mindenbe beleszólni. Egy olyan jóindulatú, gyakorlott sofőrre van szükség, aki például egy bonyolult útkereszteződés előtt tippeket ad, kerülve a bántó, kioktató stílust. Amennyiben valaki a kötelezően előírt 17. életév betöltését követően azonnal megszerzi a jogosítványát, érdemes legalább egy félévig kizárólag szülői kísérettel vezetnie.

Az esetleges hiányosságok így közösen javíthatóak, a megfelelő rutin szerzése is garantált, és a kezdeti száguldozás is mérsékelhető.

Fontos tudatosítani a kezdő sofőrben, hogy a vezetőülésben ülve többé nem kizárólag önmagáért, hanem a közlekedésben résztvevő embertársaiért is felelősséggel tartozik, és egy esetleges balesetnek komoly egészségügyi, anyagi és büntetőjogi következményei lehetnek. A szövetség szerint érdemes venni még néhány tanórát a jogosítvány megszerzése után is.

A kötelező 30 óra alatt ugyanis könnyen lehet, hogy egyszer sem tudtuk kipróbálni milyen a vizes aszfalt, vagy az extrém síkos, például jeges pálya. Az elmúlt években sokfelé épült gyakorlásra is alkalmas tanpálya, ezeket változatos árakon és feltételekkel lehet igénybe venni.

Jó, ha van egy tapasztalt utas az autóban az első utakon
Fotó: shutterstock

Van, ahol nem engedik meg a saját gépkocsi használatát, van, ahol viszont ragaszkodnak ehhez. Tekintsünk úgy a tanpályán – ideális esetben hivatásos oktatóval – eltöltött órákra, mint egy befektetésre, amely egész hátralévő életünket befolyásolja.

Az autópályán egyszerre megtett több száz kilométer még egy gyakorlott sofőrnek is nehézésget okozhat, hiszen folyamatos koncentrációt követel meg és szélsőséges esetben, akár mikroalvásokat is eredményezhet. Ilyenkor jól jöhet egy megbízható útitárs, aki szükség esetén a volánt is át tudja venni.

Ugyanígy, nem érdemes alábecsülni az éjszakai vezetés nehézségeit.

A sötétben történő vezetés rutin hiányában különösen fárasztó lehet. Az alkohol abszolút tabu, ez a próbajogosítványosok esetében még azokban az országokban is tiltott, ahol egyébként megengedett a mérsékelt alkoholfogyasztás a vezetés előtt. Nem érdemes kockáztatni, ittasan vezetni balesetveszélyes, és egy rendőri ellenőrzés egyenes következménye, hogy a kétéves próbaidőszak újabb két évvel meghosszabbodik.

Képalá: Jó, ha van egy tapasztalt utas az autóban az első utakon Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!