körkép

2018.06.16. 12:00

Kevesebb baleset az utakon

A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) is csatlakozott a European RoadSafety Charter – Európai Közlekedésbiztonsági Karta – kezdeményezéshez.

VN

Fotó: Pixabay

Az Európai Közlekedésbiztonsági Karta az Európai Unió legnagyobb, közúti biztonság céljából felállított civil társadalmi platformja. A kezdeményezést az Európai Bizottság indította útjára 2004-ben, és elsődleges célkitűzése a közlekedési balesetek számának felére csökkentése az európai utakon. A megosztott felelősség elve alapján az Európai Közlekedésbiztonsági Karta képviseli mindazt, amit a civil társadalom tehet a balesetek megelőzésért és a halálesetek számának csökkentéséért.

Előrelépés a halálos áldozatok számának csökkentésében

Az elmúlt csaknem húsz esztendőben az Európai Unió nagy előrelépést tett a halálos áldozatok számának csökkentése érdekében: 2001 és 2010 között a közlekedés folyamatos bővülése ellenére 43 százalékkal csökkent a közúti halálesetek száma a kontinensen. A tendencia pedig láthatóan töretlen, 2010 óta ugyanis további 18 százalékkal csökkent a végzetes balesetek száma – de még így is naponta 70 ember hal meg közúti balesetben az EU országaiban, és persze ennél sokkal többen szenvednek súlyos sérüléseket. Az Európai Közlekedésbiztonsági Kartának összesen 3400 tagja van az Európai Unió 28 tagállamából. Ezek között egyaránt találunk állami és magánszervezeteket, különböző méretű vállalatokat, egyesületeket, intézményeket, szövetségeket, továbbá városokat és régiókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!