Lóerő

2017.08.10. 13:55

Amit az autósoknak tudniuk kell! - A legfontosabb jogszabályváltozások!

Bár már nyár elejétől egyes sajtóhírekben szerepeltetett, de csak július 26-án jelent meg jogszabályban, hogy a gépjárművek hátuljára, vonószerkezetére szerelt kerékpár- szállítókra nem kötelező a szürke rendszám. Molnár László közlekedésbiztonsági szakértőt kérdeztük a változásokról.

Kelemen Attila

- Július 29-étől hatályos, hogy a kerékpárszállító eszközre különleges rendszámtábla szerelhető fel, vagy arra az azt szállító gépkocsi hátsó rendszámtáblája átszerelhető. A kerékpárszállító eszközre kiadható különleges rendszámtábla csak A típusban gyártható le, és típusváltása nem engedélyezhető. Mivel a jogszabályból a közlekedési hatóság szemle-kötelezettsége kikerült, így azoknál, akik egyéni döntésük alapján - a hátsó hatósági jelzés le-, illetve átszerelése miatt - a szürke rendszámot választják, azoknak az okmányirodák adnak tájékoztatást az igénylési elvárásokról.

Szintén változás, hogy az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült törzskönyv csak a sorszámának a Hivatalos Értesítőben való közzétételét követő naptól pótolható.

A gépjármű üzemben tartója felel azért, hogy az általa üzemeltetett autóval a megengedett össztömeget ne lépje túl   Fotó: Shutterstock

- A törzskönyv eltulajdonításának bejelentése esetén a rendőrségi feljelentést, az okmány elvesztésének, megsemmisülésének vagy megtalálásának bejelentése esetén az erről felvett jegyzőkönyvet okmánytári alapiratként a közlekedési igazgatási hatóság a Nyilvántartónak továbbítja. A tulajdonjog változásának nyilvántartásba vételére tehát csak a közzétételt követő naptól kerülhet sor.

Szintén a közlekedéssel kapcsolatos változás, hogy megjelent a közelmúltban a közlekedési törvényben a dinamikus tengelysúlymérés alapján történő elvárásrendszer.

- Itt kiemelendő, hogy a gépjármű üzemben tartója, illetve a gépjárművet használatra átvevő személy felel azért, hogy az általa üzemeltetett, illetve használt gépjárművel se az össztömeget, se a tengelyekre megengedett tengelyterhelést ne lépje túl. Cél, hogy kiemelten kezeljék ezen kérdést az átalakított-, össztömegben visszaminősített járműveknél a gépjárművezetők, illetve azok, akik esetleges átalakításban gondolkodnak. Az egyes előírásokat megszegők, az üzemben tartók (járműszerelvény esetében a vontatást végző jármű üzemben tartója), illetve a gépjárművet használatra átvevő személy súlytható a jogszabály értelmében közigazgatási bírsággal.

A jogszabályalkotó újra definiálta, összefoglalta az alternatív üzemanyagoknak tekinthető hajtóanyagokat.

- Alternatív, ami a közlekedés energiaellátásában a kőolajforrásokat részben helyettesítő üzemanyag vagy energiaforrás, amely potenciálisan hozzájárul a közlekedési ágazat dekarbonizációjához, és javítja környezeti teljesítményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!