Kesjár Csaba lehetett volna az első magyar, aki F1-es futamon rajthoz áll

2021.01.24. 07:00

Magyar pilóták az élvonalban

A tavalyihoz hasonlóan idén is tesztversenyzője marad a Williams Forma–1-es istállónak az izraeli színekben induló – de magyar kötődését nem titkoló – Roy Nissany. Kik voltak azok a magyar (kötődésű) pilóták, akik hasonló közelségbe kerültek a száguldó cirkuszhoz?

Kelemen Attila

Fotó: MW-archívum

A 26 éves Roy Nissany szerződésének meghosszabbítását a héten jelentette be a brit csapat. Ennek értelmében – csakúgy mint tavaly – idén is három pénteki szabadedzésen kormányozhatja a Williams versenyautóját. Nissanynak a csapat grove-i központjában is fontos feladata van: szimulátoros háttérmunkát bíznak rá. Tavaly a Forma–2-es világbajnokságban indult, ahol a 19. helyezést érte el. Roy menedzselését Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke végzi.

Édesapja, Chanoch Nissany lévén van magyar kötődése. Apja ugyan izraeli születésű, de Magyarországon élő üzletember, és ugyancsak autóversenyző. Pályafutása kezdetén a Magyar Formula 2000-es bajnokságban szerepelt. Ő volt az első izraeli, aki Forma–1-es autót tesztelhetett: 2005-ben a Magyar Nagydíj pénteki edzésnapján kormányozhatta a Minardi versenyautóját.

Ha Chanoch-nak nem is, a budapesti születésű Kesjár Csabának előbb-utóbb meglett volna a lehetősége, hogy Forma–1-es versenyen is bizonyítsa tehetségét, ám egy tragikus kimenetelű Forma–3-as edzés közbeszólt 1988-ban: az NSZK F3-as bajnokság norisringi nagydíjának edzésén a Dallara 388-asából kifolyt a fékfolyadék. Mintegy 200 km/órás sebességgel magatehetetlenül a falnak csapódott, és a korlátok közé szorult. Az életét már nem tudták megmenteni.

Kesjár Csaba az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén ülhetett
Forma–1-es autóba a német Zakspeed jóvoltából Fotó: MW-archívum

Az 1987-es Magyar Nagydíj hétvégéjén megadatott számára, hogy tesztelhette az F1-es Zakspeed csapat autóját, ezzel ő lett az első magyar, aki F1-es autót vezetett. Ugyan csak három kört engedélyezett neki a német csapat vezetősége, ám ez is éppen elég volt ahhoz, hogy megvillogtassa tudását. A legjobb ideje ugyanis elég lett volna ahhoz, hogy kvalifikálja magát a hétvégi futamra. Szakmai berkekben úgy tekintettek rá, mint az első magyar versenyzőre, akinek valóban van keresnivalója a Forma–1-ben.

Ezt követően 16 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra magyar pilótát láthassunk egy F1-es autóban.

A debreceni születésű Baumgartner Zsolt 2001-ben, 2002-ben és 2003-ban a nemzetközi Forma–3000-es szériában szerepelt. 2003-ban lett a Forma–1-es Jordan-istálló tesztpilótája. Az az évi Magyar Nagydíj pénteki szabadedzésén az istálló versenyzője, Ralph Firman komoly balesetet szenvedett, és az orvosok nem engedélyezték részvételét az időmérőn és a futamon. Ekkor jött kapóra Zsolt, aki így hazai közönsége előtt debütálhatott a királykategóriában.

Az időmérő edzésen a 19. helyet szerezte meg, a futamot viszont nem sikerült befejeznie technikai gondok miatt. A következő nagydíjon, Monzában is ő kormányozhatta Eddie Jordan egyik autóját, ezúttal sikeresebben: a tizenegyedik helyen ért célba, két kör hátrányt összegyűjtve a győztes Michael Schumacher mögött. A többi futamra már felépült sérüléseiből Ralph Firman.

Ám Zsolt F1-es pályafutása ezzel nem ért véget, ugyanis 2004-ben már teljes értékű versenyzője volt a száguldó cirkusz mezőnyének. Ugyan a Jordannel sokáig tárgyalásban állt, ám az túl magas anyagi kockázatvállalást kért Zsolt főszponzorától. A Minardi viszont leigazolta.

Első komolyabb eredményét Monacóban érte el, amikor kilencedikként intették le, azaz épphogy csak lemaradt a pontszerző helyek valamelyikéről. Egy másik kultikus helyszínen, Indianapolisban viszont sikerült az első nyolcban végeznie: az Amerikai Nagydíjon megszerezte Magyarország első VB-pontját az autósportok történelmében.

Kiemelt képünkön: Baumgartner Zsolt 2004-ben teljes értékű versenyzője volt a Minardi csapatnak, amellyel Indianapolisban pontot is tudott szerezni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!