Sokan inkább autóval jártak dolgozni

2020.08.02. 15:30

Megugrott a megyei matrica iránti igény

Elsőként a megyei e-matricák iránti kereslet ugrott meg a koronavírus-járvány első hullámának lecsengésével: már májusban 9 százalékkal több fogyott belőle, mint tavalyi ilyenkor. Júniusban ez a szám tovább emelkedett: bő 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket – derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. adataiból.

Vas Népe

Hónapról hónapra nő a forgalom az utakon

Fotó: VN-Archív/Horváth Balázs

Április közepén volt a mélypont mind az e-matrica, mind pedig az e-útdíj értékesítésében, azóta lassú növekedést látunk mindkét területen – mondta az idei útdíjbevételek január–júniusi alakulásáról Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. Az év első hat hónapjában e-matricavásárlásokból közel 42 milliárd, e-útdíjból pedig több mint 132 milliárd forint folyt be. A NÚSZ idei tervének eddig az 52 százaléka teljesült, tehát a 2020-ra tervezett bevétel több mint fele már megérkezett a költségvetésbe. Az e-matricák értékesítésében kifejezetten jól indult az esztendő: januárban és februárban 7-7 százalékkal több fogyott 2019 hasonló időszakához képest.

Áprilisban kelt el a legkevesebb e-matrica, a pandémiás helyzet következtében a közlekedők ugyanis csak 30 százalékát váltották meg a tavaly áprilisi mennyiségnek. A növekedés azonban tavasz végén megindult, és júniusban – 73 százalékban – már közelített az e-matricavásárlások száma a múlt év júniusihoz.

Hónapról hónapra nő a forgalom az utakon Fotó: VN-Archív/Horváth Balázs

A járvány első hullámának lecsengése után elsőként a megyei e-matricák iránti kereslet tért magához: májusban 9 százalékkal, júniusban pedig több mint 15 százalékkal fogyott több belőle, mint az előző év azonos hónapjaiban. Ennek hátterében az állhat, hogy vélhetően a járvány miatt többen utaztak vidéki ingatlanjaikba, illetve a parkolás ingyenessé tételével nőtt a munkahelyükre autóval ingázók száma. Júniusban már az éves országos vignettákból is több kelt el bő 6 százalékkal, mint 2019 hatodik hónapjában.

A teherforgalomból származó útdíjbevétel alakulása 2020 első félévében jóval egyenletesebb képet mutat az e-matricavásárlásokból származó bevételekénél. Az év első három hónapjában tapasztalt – az előző év hasonló időszakához viszonyított – 1-3 százalékos növekedés után áprilisban volt mérhető a legnagyobb visszaesés: az év negyedik hónapjában a 83 százaléka folyt be a tavaly áprilisi e-útdíj bevételének. Májustól ez az arány növekedésnek indult, és júniusban az útdíjbevétel már meg is haladta bő 2 százalékkal a tavaly júniusit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!