Az autók közül a Suzukit, a Fordot és a Toyotát keresik

2020.09.06. 07:00

Több fogyott új motorból és buszból

Az új személyautók eladása 30 százalékkal esett vissza augusztusban az előző év azonos időszakához képest, de használt autóból is kevés érkezett az országba.

Vas Népe

A várt 155 ezer helyett 118 ezer új személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt

Fotó: shutterstock

A január–augusztusi időszakban 78 649 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, ami éves összevetésben 25 százalékos csökkenést jelent – derül ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) közleményéből. Az MGE felidézte, hogy áprilisban és májusban a koronavírus miatti válságintézkedések és a gyárbezárások következtében 50 százalék feletti volt a visszaesés.

A gépjárműimportőrök egyesülete áprilisban módosította 2020-ra vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 155 ezer helyett csak 118 ezer új személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt az idén. A kishaszonjárműveknél nem 26 ezer, hanem 22 ezer, a nagyhaszonjárműveknél pedig 4500 helyett 2300 új forgalomba helyezésre számítanak. Erre is akkor, ha a járvány miatt nem lesznek további negatív gazdasági hatások idén.

A várt 155 ezer helyett 118 ezer új személygépkocsi forgalomba állítására látnak esélyt
Fotó: shutterstock

Augusztusban 10 924 gépkocsit helyeztek forgalomba, a legnépszerűbb autó messze a Suzuki volt, 1468-at adtak el belőle, Fordból 1192, míg Daciából és Toyotából 969 fogyott. Jól látszik, változik az egyes márkák népszerűsége, hiszen tavaly Opelből 496,8 ezer, Suzukiból 431,4 ezer, Volkswagenből pedig 371,8 ezer rótta az utakat, ellenben a mostani harmadik helyezett Daciából mindössze 50 ezer. Kishaszonjárműből a múlt hónapban 1637-et helyeztek forgalomba, 38 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, az év első nyolc hónapjában pedig 13 399-et, ami 25 százalékos csökkenés éves összevetésben.

A forgalomba helyezett nagyhaszonjárművek száma 219 volt augusztusban, ami 16 százalékos csökkenés a tavalyi azonos időszakhoz képest. A január–augusztusban forgalomba helyezett 1970 nagyhaszonjármű 50 százalékkal volt kevesebb, mint az előző év hasonló időszakában.

Az autóbuszok értékesítése kissé az előrejelzés felett van; augusztusban 66 új buszt helyeztek forgalomba, 371 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor, az év első nyolc hónapjában pedig 432 buszt, ez 19 százalékos növekedés éves összevetésben. Az augusztusban forgalomba helyezett 418 motorkerékpár 13 százalékkal meghaladta a tavaly augusztusit. Az egyesület közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a használtautó-behozatal hosszú idő után először alatta maradt az új autókénak augusztusban. A használt autók behozatalának csökkenésére számít a JóAutók.hu is.

Az internetes portál a koronavírus újbóli terjedésével magyarázza a mérséklődést. A kedden életbe léptetett határzár megnehezíti a magánimportot, bár – mint írták – a havi forgalom valószínűleg az áprilisi mélypont felett marad, akkor 7600 autó került be külföldről Magyarországra, míg augusztusban 9725. Utóbbi a havi összevetés szerint 20,3 százalékos, tavaly augusztushoz képest 14,4 százalékos visszaesés – közölték ők is a DataHouse adataira hivatkozva.

Az első 8 hónap összesítése alapján a tavalyinál 16 százalékkal kevesebb személygépkocsit, kicsivel több, mint 87 ezret hoztak be külföldről. A tavaszi mélypontot némiképp ellensúlyozta, hogy a június és július újból meghaladta a 10 ezres darabszámot, köszönhetően az elhalasztott beszerzések pótlásának – tették hozzá. Ebben az évben 125 ezer darabos importra számítanak, ami 20 százalékos visszaesést jelentene tavalyhoz képest – olvasható a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!