Lukácsháza

2015.12.16. 10:00

Milyen lett az idei újbor? Lukácsházán már tudják

Lukácsháza - A lukácsházi Borbarát Hölgyek Egyesülete december 12-én tartotta hagyományos Új bor dícsérete című rendezvényét a Közösségi Házban.

Civil Tudósítónktól

Fotó: Molnár Károly

A leköszönő elnök, Kámán Diána üdvözölte a megjelenteket, majd átadta a stafétabotot Dr. Jónás Zsigmondnénak, aki ismertette az est programját.

Először Pammer István, az Európai Borlovagrend Magyar Elnöke mondta el a lovagrend imáját.

Az est folyamán a gazdák bemutatták idei boraikat. A jégverés miatt nehéz borász év volt, a gazdák ennek ellenére kiváló italokat készítettek.

A borkóstolás mellett vidám műsor is szórakoztatta a vendégeket a kőszegszerdahelyi Kaméleon színjátszókör jóvoltából.

Két borhölgy ünnepélyes avatására is sor került. Dr. Jónás Zsigmond és Albert Csaba, az Európai Borlovagrend tagjai előtt esküt tett Banga Bernadett és Riegler Jenőné.

A jó hangulatú esten Dr. Jónás Zsigmond harmonikán játszott, és nem maradt el a közös nótázás sem.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!