Lukácsháza

2015.12.18. 20:08

Út, csatorna, busz - Zoli bácsi harangot kongatott Lukácsházán

Felkérem Balatoni Zoli bácsit, hogy kongassa meg a harangot - ezzel a mondattal vette kezdetét az az ünnepi rendezvény, melynek keretein belül bemutatták, hogy milyen eredményeket ért el a település az elmúlt időszakban.

Cseszkó Tamás

Virág János, a falu polgármestere elmondta, van ok az örömre, hiszen központi támogatás felhasználásával , 18 millió forintból sikerült felújítani a Kossuth Lajos utca 330 méter hosszú járdaszakaszát, valamint a csapadékvíz elvezetés is korszerűbb módon valósulhat meg. További jó hír, hogy a helyi sportcsapat sikeresen nyert a falubusz pályázaton.

A település vezetője beszélt a helyi civil szervezetek fontosságáról, kiemelve, hogy kifejezetten büszke arra, hogy több mint háromszázan vesznek részt ezeknek a közösségeknek a munkájában. - Ez pedig egy 1100 fős település életében igazán örömteli - hangzott el.

Virág János arról is beszélt, hogy a lukácsházai önkormányzat már most készül az új uniós fejlesztés ciklus kihívásaira, folyamatosan dolgoznak a településrendezési terven, ráadásul pont a napokban vásároltak meg egy ipari területet.

A rendezvényen részt vett Ágh Péter, a falu országgyűlési képviselője is, aki beszédében kiemelte, a polgármester és a helyi képviselő testület munkája példaértékű. -A közös munkánknak köszönhetően újabb siker valósult meg, melyet büszkén lehet Lukácsháza karácsonyfája alá tenni - hangzott el. Az ünnepi műsorban közreműködött Kovács Zille és Novák Henrietta, valamint a Szent Márton plébánia templom kórusa is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!