Multidéző

2015.09.15. 12:07

Egykor és ma: Amikor még csak épült a Bartók Terem

Szombathely – Egy 1960-as évekbeli fotót hasonlítunk össze egy napjainkban készített felvétellel.

Kelemen Attila

A helyszín a mai Batthyány tér és a Rákóczi Ferenc utca eleje. A felvételek jobb oldalán a zsinagóga látható, mely 1881-ben épült Ludwig Schöne tervei alapján. A zsinagóga a gyorsan fejlődő szombathelyi zsidó közösség legmeghatározóbb épülete volt. A 600 fős épületet a zsidó közösség 1968-ban adta el mélyen értéke alatt, azonban a kicsiny zsidó közösség sem fenntartani, sem használni, sem felújítani nem tudta volna a tekintélyes épületet. A zsinagóga 1975-től – belső átalakításokkal – hangversenyteremként áll a város polgárainak a szolgálatában. Falai között a Szimfonikus Zenekar előadásain kívül a Bartók Szeminárium nyitókoncertjei, karmesterversenyek, valamint egyéb rangos rendezvények zajlanak. A hangverseny teremmé alakítás során az eredeti bejáratot lezárták, a férőhely pedig 400 főre csökkent. Ma már a – régi képen éppen épülő – Zeneiskola felől lehet megközelíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!