Multidéző

2016.03.15. 18:07

Egy kastély iskolapéldája - Általános iskola, óvoda és orvosi rendelő volt benne

Sorokpolány - Harminc éve a Magyar Televízióban Ráday Mihály, az Unokáink sem fogják látni című műsor vezetője hívta föl a figyelmet a hasznosítható, ám elhanyagolt sorokpolányi kastélyra. Ezt írta a műemlék épületről a Vas Népe 1986-ban.

Kelemen Attila

A romos, düledező, sőt néhol hiányos kerítés igazolni látszik a sorsára hagyott épület iránt érzett aggodalmakat. A parkból sokat nem látunk a nagy hó miatt, de a rendezetlenség így is szembetűnő. Az egykori Szapáry-kastély azonban korántsem kelti az elhanyagolt kísértettanya látszatát. Engem is megkísért a romkeresők áhítata, akik mohón vizslatnak ledőlt szobrok, széthasított ajtók, kilőtt szemű szobrocskák után, hogy végre legyen min jól fölháborodniuk, de néhány kisebb szépséghiba észrevételén kívül megőrizhetem nyugalmamat. A tető elfogadható állapotban, a vakolat ugyan régi, de időtálló, az előtér hangulatos, a felső szintre vezető falépcső pedig gyönyörű. Nem mondom, hogy nem bírna el egy felújítást az épület, de a vészkürtök megfújását talán a rosszabb állapotban levő kastélyokra kellene tartalékolni.


Ami a hasznosítást illeti, a kastélyban jelenleg általános iskola, napközis óvoda és orvosi rendelő működik. Valószínű, hogy a helybelieknek így a leghasznosabb.

Legalábbis az iskola tanárai ezen a véleményen vannak. Szakály Lászlóné igazgatóhelyettes mondja, hogy valamikor nagyon szép volt ez az iskola. Örömmel jártak ide a gyerekek, de sajnos ma már csak az alsósok tanulnak itt. A felső tagozatot átvitték Balogunyomba, az ottani kastélyba, amely ráadásul rosszabb állapotban van. Valamit nem értek. Üres termeket látok, tehát hely lett volna a felsősöknek is. A létszámmal volt a gond, viszont a balogunyomi iskola egyes osztályaiban több a sorokpolányi, mint balogunyomi. Ezek szerint ha az itteniek maradnak, akkor Balogunyomban jelentkeznek a létszámproblémák?

Egy régebbi terv szerint nálunk lett volna az alsó tagozat összevonva. Balogunyomban pedig a felső - szól közbe Kocsis Endréné, aki húsz éve él és tanít a sorokpolányi kastélyban. Ebből aztán az lett, hogy a mi gyerekeink átmentek, a balogunyomiak viszont nem jöttek ide. Mi akkoriban nem szólhattunk ez ellen semmit. Nem volt szabad. Pedig az a gyerek, aki egyszer elkerül a falujából, az már soha többé nem érzi idevalósinak magát. Azt mondták, Balogunyomban adottak a feltételek a körzetesítéshez, az első három évben mégsem volt iskolabusz. Talán összefogással kellett volna építeni egy új iskolát, de a nép már megunta azokat az összefogásokat, amelyekből tudja, hogy úgysem lesz semmi.

Putz Péter, a kisunyomi tanács elnöke sem cáfolja, hogy a sorokpolányiak magukra maradtak a körzetesítés ügyével, amely roskatagabbnak látszik, mint a televízióban nyilvánosságot kapott épület.

Létezik egy megyei tanácsi kezdeményezés a vasi kastélyok hasznosítására, amelynek már látható eredményei vannak, gondoljunk csak a sitkei kastélyfogadóra. Viszont azokon a településeken, ahol ezekbe a régi épületekbe kell bezsúfolni a különböző intézményeket, a kastélyok megóvása egy kicsit illuziórikusnak tűnik. Erre már csak ráadás, hogy a körzetesítés elhamarkodott döntéseit is új iskolák építésével lehetne az ott lakók javára helyesbíteni. A kisunyomi tanácson azt is elmondták, hogy erre a közeljövőben remény és pénz - a mi a remény fundamentuma - nincs. Eszerint tehát itt az újra is érvényes a televíziós műsor címe: Unokáink sem fogják látni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!