Multidéző

2016.05.11. 19:00

Múltidéző - Így emlékeztek Berzsenyi Dániel születésének 210 éves évfordulóján

Körkép - A Dunántúl lankás, hegyes vidékén volt otthon Berzsenyi Dániel: szívesen tekintett szét a Ság tetejéről, s adott hírt a gombai szőlőhegy szüreteiről, kémlelte a távoli kékséget Fonyód két halmáról - kezdte a költő születésének 210 éves évfordulóján a cikkezést a Vas népe.

Kelemen Attila

Természetes, hogy a Ságot - amit például Búcsúzás Kemenesaljától című költeményében emlegetett - a honismeret munkásai emlékoszloppal jelölték meg. Dala József, Kemenesalja krónikása ma is meghatottan emlékezik arra, hogy a hatvanas években mennyire kedves találkozóhelye volt az oszlop környéke a honismeret iránt érdeklődőknek. Márványtáblát is helyeztek el rajta, amin ez olvasható: INT A DICSŐ TÁJ, JÁRD ZENGŐ AJAKKAL . Az előzmények után érthető, hogya Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság és Vas megye lokálpatriótái a Ság hegy egyik magas pontján a kettős évforduló jegyében sziklát jelölnek meg táblával. Emlékezéssel arra, hogy a költő a Ság nevét beírta a magyar irodalom történetébe

Hegyről kellett indulnunk a Berzsenyi-emlékhelyek számbavétélénél, de első utunknak Egyházashetyére, a szülőfaluba kell vezetnie. Ott áll fehérre meszelve a szülőház, amelynek boltíves szobájában 1956 tavaszán nyitottak állandó kiállítást. Harminc év alatt sok-sok látogató kereste fel. A házban működő könyvtár és korszerűsített emlékszoba megtekintésre méltó. Nem kerülhetjük meg az összefogás eredményeként felállított szobrot sem. Antal Károly művét 1970-ben kapta meg Egyházashetye.

A Berzsenyi Dániel Emlékmúzeum Niklán. A kastélynak gyakori vendége volt az akkor már a Somogy megyei faluban élő költő Fotó: VN-archív

Ha a költő útján akarunk haladni, akkor Egyházashetyéről Sopronnak vegyük az irányt. Az iskolaéveket ott két emléktábla mutatja. Az egyik a Széchenyi téren a Berzsenyi Gimnázium falán olvasható (Kis Jánoséval együtt). A mai gimnázium foglalja magában a régi líceumot, ahol a fiatalember tanulmányait folytatta. A másik táblát a Pócsi utcai lakóház falán látjuk. Abban a szegényes kis házban lakott a Magyar Társaság megalakulásakor. Érdekesség, hogy a társaság könyvtára ma is épen megtalálható.

Sopronból professzori tanácsok nyomán atyai szó hívta haza, s teremtett lehetőséget az önálló élet megkezdésére. Kemenessömjénben, pontosabban mai nevén Sömjénmihályfán, a hajdani lakóház helyén - ahol Kis János versíráson érte komáját - új épült, de a tábla hirdeti rajta, hogy kié volt a 18. század végén. A falu fölötti dombháton található a Berzsenyi-pince. Ma pihenő- és alkotóház a sömjéni szőlők között. A pince mellett emlékoszlop jelzi, hogy a harmincas években (a halála centenáriumi évfordulója körül) kedvelt találkozóhely volt. A faluba visszatérve a Berzsenyi-kastélyt sem hagyhatjuk ki. Igaz, az már az utódok, a leszármazottak életének színhelye volt, de homlokzatán fölismerhető a család címere. (Egy budapesti vállalat vette meg, s felújítás után nyaralót és továbbképző házat nyitott).

Sömjénből könnyen elérhető a táj központja, Celldömölk. Az ottani evangélikus templomban kötött házasságot Berzsenyi, ott anyakönyvezték gyermekeit. Születésének kétszáztizedik évnapjára készül el az emléktábla a templom falára. Celldömölkön Berzsenyi-házként tartják nyilván a mai posta épületét. A hagyomány szerint Dániel uraság többször megfordult ott. Másik érdekessége, hogy ott találták meg Berzsenyi Lénárd, 1848-as ezredes olmützi börtönrajzait. Az emlékek nyomán szinte szükségszerű, hogy a dömölki gimnázium a költő nevét vette fel, s az épület elé állították a szobrát. Meg kell nézni még a Gayer Általános Iskola lépcsőházában a Berzsenyi-portrét. Több mint negyven évvel ezelőtt került oda, s tiszteletadások gyakori színhelye. Újabb szép létesítmény a városban a Berzsenyi Dániel Könyvesbolt.

Vas megyéből a Balaton irányába fordulva megkerülhetetlen Keszthely. A 19. század elején a tó fővárosának nevezett település szellemi rangját a Festeticsek adták meg. A Georgikon-ünnepségek és a kastély gyakori vendége volt az akkor már a Somogy megyei Niklán (akkori írásmóddal: Miklán) élő költő. A kastélymúzeum helyiségei Berzsenyi-kéziratokat,
-könyveket őriznek.

A Balaton déli partján Marcalitól juthatunk el Niklára, ahol életének utolsó harminc esztendejét töltötte. A faluban az első Berzsenyi-emléket 1859-ben állították, akkor került obeliszk a sírhelyére. Hosszú időnek kellett eltelnie, amíg a közakarat érvényesült, hogy a hajdani kúria emlékmúzeum legyen. Szoborral, emléktáblával és állandó kiállítással várja a látogatókat.

Külön érdekesség, hogy a költő dédunokái adnak tájékoztatást a hagyományokról és a látnivalókról. A kiállítás 19. századi bútorokból, tárgyakból, könyvekből áll, viszonylag kevés a költőhöz közvetlenül kapcsolható tárgyi emlék.

Berzsenyi gyakori vendég volt Kaposváron. Részt vett megyegyűléseken, járt az olvasótáborba. Több mint ötven esztendővel ezelőtt ezért kezdtek el itt szobrára gyűjteni. Ma a szobor a Szabadság parkban, a költő nevét viselő általános iskola mellett áll. A Berzsenyi-emlékhelyek útját követve nem véletlenül utolsó stáció a város. A nevét viselő irodalmi és művészeti társaság itt éli ötödik virágkorát

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!