Parkfűzér az egykori Gyöngyös parti malmok helyén

A Kunc Adolf által írt, 1880-ban kiadott várostörténetben azt olvashatjuk, hogy a Gyöngyös-patak szombathelyi szakaszán hét malom zakatol. Eredetileg ezek a malmok mindegyike vízimalom volt, de amikor a könyv készült, kettőt közülük már gőzerőre is berendeztek. A város területe akkor még jóval kisebb volt, mint a mai. Nemhogy Szőllős és Kámon, de még Szentmárton és Óperint sem tartozott hozzá. Azt, hogy a vízimalmok hozzátartoztak az egykori városképhez, jól szemlélteti Anton Tischler 1790 körül készült rézmetszete is. Kunc 1880-ban papírra vetett mondata az utolsó pillanatfelvétel, amely még a régi viszonyokat tükrözi. A XIX. század végén a később belvárosnak tekintett területről a vízimalmok eltűntek. Fejlődött a technika, a malmok működtetéséhez már nem volt szükség a víz erejére. Új utcák nyíltak. 1880-ban még a Király utca sem létezett, majd néhány rövid évtized alatt beépült a vasútállomásig terjedő terület.

A Gyöngyös alkalmas volt

Abban, hogy a Gyöngyös szombathelyi szakaszán egymást érték a malmok, egyaránt szerepe volt a patak jelentős esésének és a szabályozható vízhozamának. Az utóbbit a Gencsen lévő zsilip tette lehetővé, ahonnan a vízfölösleg mesterséges csatornán át az Arany-patakba, majd onnan tovább a Perintbe jutott. Természetesen nemcsak a Szombathelyen keresztül vezető szakaszon voltak malmok, hanem fölötte és alatta is. Aki a gencsi zsilipet birtokolta, az a molnárokat és a malom-tulajdonosokat is zsarolni tudta. A történelem egy ilyen esetet is feljegyez. 1570-ben ifjabb Jurisics Miklós térítette el a vizet a Perint felé. Akkor a Gyöngyös alsó szakaszán lévő malmok – köztük a szombathelyiek is – hetekig szárazon álltak.

A malomrendszer nemcsak épületeket jelentett, hanem a Gyöngyösből kiágazó és oda visszavezető malomcsatornákat is. A jelentősebb birtokosok (Bejczyek, Batthyányak) mellett voltak malmai a városnak és a püspökségnek is.

Liszt is, fűszer is

A város területén lévő malmok többsége lisztet őrölt, de például Nigszty József egy darabig fűrészmalmot is üzemeltetett Gyöngyösön. Ennek helye a mostani Újvári Ede utca közelében volt. A kallómalmok és ványolók általában a város határain kívül működtek.

A malom régies elnevezése a molna. A molnák élén malomgazdák vagyis a molnárok álltak. Ha bérelték a malmot, akkor fizetségük a megőrölt termény egy bizonyos hányada volt.

Ha hosszabb időszakra tekintünk vissza, akkor láthatjuk, hogy a malmok helye és a csatornák nyomvonala alkalmanként változott. Egyes csatornaszakaszokat betemettek, máshol újat ástak vagy módosították a meglévő árok vonalvezetését. Az 1800-as évek végén az egyébként is kanyargós Gyöngyöshöz még legalább olyan hosszú malomcsatorna is hozzátartozott. A malmok megszűnésével a csatornák funkció nélkülivé váltak és sorra betemették őket. Az egyik régi elképzelés a Gyöngyös menti területre egy olyan „parkfűzért” képzelt el, amelyik a Pelikán parknál kezdődik és utolsó eleme pedig a szőllősi Erdődy kastély parkja lett volna. A várostól északra, a Kámon és Herény felé eső területre is gondoltak az egykori lokálpatrióták. Elképzeléseik szerint abban az irányban húzódott volna Szombathely kertészeti negyede. A Gyöngyös menti rekreációs övezet nemcsak sétányoknak és „andalgó utaknak” adott volna helyet, hanem fürdőknek is. A városközponthoz közeli malmokból sajnos egy sem maradt meg, de nem tűntek el teljesen nyomtalanul. A mederben több helyen is megfigyelhetők még a régi zsilipek maradványai.

Emlékük él

A régi molnákra két utcanév is emlékeztet, az egyik a Malom utca, a másik pedig a Négyesi utca. Az utóbbi név egy kis magyarázatra szorul. A szőllősi határhoz közeli, de még Szombathely határában lévő malomban négy kerék őrölte a gabonát. Hárommal lisztet készítettek, eggyel pedig a kásának valót állították elő. Ez a legrégibb olyan malom, amiről adatokkal rendelkezünk.

A XIII. században már biztosan működött. A Gyöngyös mellékének parkká alakítására vonatkozó első elképzelések már jó két évtizeddel az „éheni idők” előtt megszülettek. Ne részleteiben is kidolgozott szabályozási tervre gondoljunk, bár alkalmanként ilyenek is készültek. A parkok iránti igény a város fejlődéséből következett. Volt azonban egy másik is, amelyik hátterében szintén a város növekedése állt. Házakra, új utcák nyitására is szükség volt. A 130-140 évvel ezelőtt elképzelt „parkfüzér” nem valósulhatott meg teljes egészében, de több eleme ma is létezik. Megvan a Pelikán park és a Deák liget. Az utóbbit ma Múzeum park néven ismerjük. Az egykori Kis Práter helyét ma nagyobbrészt a Borostyánkő áruház és parkolója foglalja el. A Nagy Práter pedig Gayer park és a hozzá kapcsolódó sportpályák területével egyezik meg. A Batthyány ligetet ma Brenner parkként ismerjük. Eredetileg oda tartozott a Szent Flórián körúttól délre eső terület is, de ott végül utcákat nyitottak.