Sabaria-tokányhoz Grimm-zsemle jár

Mátrai László filozófus, akadémikus a Műhelyeim története címmel 1982-ben napvilágot látott visszaemlékezés-kötetében anyai nagyapjáról, Grimm Károlyról is mesél. A nagyapa pék, jobban mondva sütőmester volt Szombathelyen. Anélkül, hogy eredeti hivatását feladta volna, hét éven át a polgármesteri tisztséget is betöltötte. Hajnalban kelt, elvégezte azt a munkát, ami egy pékműhelyben szükséges, majd megvárta, míg megsül a kenyér, a zsemle és a kifli. Alkalmanként a kiszállításban is részt vett, aztán beballagott a hivatalba. Az utolsó volt azok között, akik még nem főállásban töltötték be a városvezetői tisztséget.

Az 1800-as évek végén jöttek divatba Szombathelyen a kávéházak, oda is ő szállította a péksüteményt. A főtéren több is volt belőlük, köztük az elegáns Pollák Lloyd, amely így hirdette magát: „Hírneves kávéház, melyet a város intelligens közönsége látogat.” A kávéházak a társasági élet helyszínei voltak, az igényesebbek külföldi lapokat is járattak. A műhelytől pár lépésnyire ott volt a Sabaria vendéglő is, amelyet akkortájt Hainzmann János vezetett. A vendégek egykor itt nem csak ételt, italt, hanem szállást is kaphattak. A helyet ma Pannónia néven ismerjük, de volt idő, amikor a Szarvas nevet viselte. Valószínűleg ez a város legrégebbi vendégfogadója, amely a 17. század óta működik. A „legrégebbi” címért esetleg a városszéli csárdák szállhatnak még versenybe, közülük is elsősorban a Nagypityer. Igaz, ez utóbbiak – a ma városszélinek nevezett csárdák – nem Szombathelyen, hanem akkor még valamelyik szomszédos község területén működtek.

Grimm Károlyt 1878-ban választották meg polgármesternek Szombathelyen.

Az ő idejében adták át az „új” városházát és a színházat. (Az épület a II. világháború végén megsemmisült, ma tábla emlékeztet rá a Berzsenyi téren.) Akkor rendezték meg a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók XXI. találkozóját. Az egyhetes esemény idején mutatták be a székesegyházban a híres, azóta több alkalommal megismételt Foucault-inga-kísérletet. Grimm Károly polgármesterként személyes konfliktusba keveredett a frissen képviselővé választott Éhen Gyulával. Éhen a polgármester pék mivoltát nyomdafestéket nehezen tűrő szavakkal becsmérelte. Grimm élete utolsó szakaszában már sokat betegeskedett, 1885-ben halt meg.

A kiflit és zsemlét ábrázoló Grimm feliratú cégér még hoszszú ideig ott maradt a házon. Az üzletet egy idő után fia, Kálmán vette át és működtette még a 20. század elején is. A Grimm-kifli – bár nem gasztronómiai különlegesség – évtizedeken át hozzátartozott a város mindennapjaihoz. Ha feltesszük a kérdést, hogy van-e hagyományos szombathelyi étel, amelyet legalább egy évszázad óta fogyasztunk, elnevezésében, ízében pedig kifejezetten a városhoz kötődik, nehezen találjuk meg a választ. Közben gyorsan tódulnak elő a városnevek: gyulai, csabai, debreceni, soproni, kolozsvári kolbászok és szalonnák, aztán a pozsonyi kifli és így tovább; de szombathelyi étel sehol. Persze, lehet, hogy mégis van ilyen, csak jobban utána kellene járni a dolognak. Íme egy kis ízelítő! A Sabaria vendéglőt az 1900- as évek elején Schmall Gyula vette át és üzemeltette évtizedeken keresztül. Az általa készített tokányt távolabbi vidékeken is emlegették. Ez az étel Sabaria-tokány néven az étlapon is szerepelt. Valószínűleg zsemlével szolgálták fel, bizonyára olyannal, amit a Grimm-pékségben sütöttek. Azokban az években, amikor Mátrai László kisgyermekként Szombathelyen vakációzott, a nagyapa, Grimm Károly már rég nem élt. A nagybátyja házában eltöltött évekre azonban még idős korában is szívesen emlékezett vissza: „Egyemeletes régi családi házban lakhattunk, melynek minden zugát áthatotta a friss kenyérnek csodálatos illata…”