Városépítés apránként, 1988-ból

2018.10.07. 07:00

A hetvenes évek végén született tervekben sétálóutcának szánták a Kőszegi utcát

A vasi megyeszékhely öt középkori utcája közül az egyik a Kőszegi utca. Harminc éve, amikor a lakók szeme láttára átalakult, veszített is, nyert is a város, hiszen azok a házak, amelyeket lebontottak, még a XVIII. században épültek, és alig tértek el a parasztházaktól. Az utca átalakulásáról így írt a Vas Népe 1988-ban.

tm

A rendezési terv szerint a Kőszegi utca és a Petőfi utca találkozásánál lévő lakóépületeket bontásra ítélték

Fotó: VN-archív

Aki járt némelyik Kőszegi utcai szűk és vizes, elhanyagolt udvari lakásban, az tudja, hogy már nem volna szabad családoknak ilyen körülmények között élniük. Itt is, ott is foghíjak jelzik, hogy a változás visszafordíthatatlan. Szilágyi István városi főépítészt a Kőszegi utca sorsáról kérdeztük.

A rendezési terv szerint a Kőszegi utca és a Petőfi utca találkozásánál lévő lakóépületeket bontásra ítélték
Fotó: VN-archív

– Tízéves a belváros rendezési terve, amely szerint két sarokház kivételével mindent, a műemlék épületeket is le akarták bontani. A hetvenes évek végén úgy képzelték, hogy sétálóutcává alakítják a Kőszegi utcát, a forgalmat elterelik, s a Bajcsy-Zsilinszky (mai Király) utca és az Alkotmány (mai Szily János) utca felől nyitnak olyan átjárókat, ahonnan az itt levő intézményeket kiszolgálják. A mentőknek, tűzoltóknak, szemetesautóknak utat engednek. Eszerint a rendezési terv szerint a Kőszegi utca és Petőfi utca találkozásától az egész épületsort, a kollégiummal együtt szintén bontásra ítélték. Ezt az elképzelést a városi tanács nem fogadta el. Hamarosan kiderült az is, hogy a hetvenes évek végén tervezett átjáró illúzió, nincs rá annyi pénz s ezzel együtt a Kőszegi utca járműforgalma megmaradt

– A hetvenes évek terveit hogyan illesztik a nyolcvanas évekhez?

– A hetvenes évek végén az akkori rendezési terv indokolt volt. Akkoriban még a legtöbb városban az volt az irányzat: egyszerre mindent lebontani, és a helyére azonnal mindent felépíteni. Ma már szerencsére nem itt tartunk. Megváltoztak az elvárások, nincs elég pénz (s ez nemcsak rossz), új szemlélet vezeti a városrendezőket. A régi házakat nem akarjuk egyöntetűen elsöpörni, hiszen a múltat őriznünk kell. Egy utcát nemcsak egyben lehet átalakítani, hanem telkenként és házanként is. Nem kell megvárni az összeset, és nem írjuk elő mereven minden épületre, hogy hány szintes lehet csak.

– Hogyan döntik el, melyik házat mikor szanálják?

– Épületenként fölmérjük műszaki állapotukat és egyenként döntjük el, melyeket érdemes a tervvel ellentétben megmenteni, és melyeket átépíteni. Volt olyan házunk, amelyik váratlanul megrepedezett, soron kívül kellett lebontani. Nem olyan egyszerű, hiszen a lakókat el is kell helyeznünk. A műemléki védelem alatt álló házak kivételek. A volt városi tanács épületének felújítása már folyik, a Taverna melletti romantikus lakóházat is megtartjuk, és a Kőszegi utca 3-as számú műemléképülete is megmarad.

– Iparosok, kereskedők utcája marad-e a jövőben is?

– Szeretnénk, ha elhinnék nekünk, hogy ez az utca jó az üzleteknek is. Ma azért ostromolnak bennünket, hogy a Köztársaság (mai Fő) téren adjunk helyet. Bankokat, üzleteket, kereskedelmi irodát csak a téren akarnak nyitni. Pedig nincs olyan távol a Kőszegi utca sem.

– Mi lesz a foghíjakon?

– Naponta jelentkeznek vállalkozók a városi tanács elnökénél, ilyen-olyan tervekkel, ajánlatokkal. És amilyen gyorsan ostromolva érkeznek, olyan váratlanul el is távoznak. Az ajánlkozó leendő építtetők közül kevesen tartanak ki eredeti szándékaik mellett. Volt egy fővárosi szövetkezet, amelynek megfelelt volna a Kőszegi utca a Mártírok tere találkozásánál az a sarok, üzletházat akartak építeni, de aztán nem csináltak semmit. A Petőfi Sándor és a Kőszegi utcák találkozásánál levő foghíjra már elkészültek a tervek. Az újonnan alakult Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Vas Megyei Igazgatóságának székháza, a Hungária Biztosító központja, a Vas Megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalatnak egy nagyobb áruháza és a Jáki Takarékszövetkezet fi ókja kap helyet az épületben. A többi foghíj beépítésére várjuk a vállalkozókat. Újabb lakásokat is terveztek. Felmérték, hogy volna-e kereslet esetleges Kőszegi utcai bérlakásokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!