Elfeledett szakma: villanyszámlás

Negyven évvel ezelőtt nemhogy az utalás, de még a csekkbefizetés is futurisztikus megoldásnak tűnt a számlák rendezésére. A fogyasztók a különféle díjakat rendre a díjbeszedőknél tudták befizetni. Ám bosszantó volt, hogy sokszor nem lehetett tudni, mikor jöttek az egyikért, mikor a másikért. A 80-as évek elején a fővárosban már egy lépéssel előrébb jártak: a legtöbb számlát egy díjbeszedőnek is kifizethették.

Vas Népe

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Az Észak-Dunántúli Áramszolgáltatónak (ÉDÁSZ) a megyében 86 ezer fogyasztója volt 1981-ben, közülük 29 ezren Szombathelyen. Mivel kéthavonta szedték az áramdíjat, 40-50 ezer címre kellett eljutnia havonta a 18 díjbeszedőnek.

A Távhőszolgáltató Vállalat tízezer lakást fűtött, illetve látott el meleg vízzel, a vállalat tíz mellékfoglalkozású dolgozóval oldotta meg a pénz beszedését.

Az ÉGÁZ valamivel több mint 17 ezer fogyasztónak adott városi gázt, a számla ellenértékének összeszedésére, az órák leolvasására öt emberük volt.

Eltérő volt tehát a körzetek nagysága, ebből következően a munkaidő és a kereset is. A villanyszámlások 1,05–1,60 forintot kaptak számlánként, körzettől függően, a gázosoknál ez az összeg két forint volt. A Távhő 1,20-at fizetett. A munkaidő kötetlen volt, a díjbeszedő maga osztotta be idejét, de a hónap végén el kellett számolnia. A prémiuma függött attól, mennyi számla ellenértékét tudta beszedni.

Általában reggel hét órakor indultak útjukra, vállukon nagy táska átvetve a pénznek, számláknak, a napi élelemnek, kávénak. Sorra becsöngettek, bekopogtak a házakba. A legtöbb helyen nem jártak hiába, tudták, hogy jön a villanyszámlás. Ahol nem voltak otthon, fizetett a szomszéd, a rokon. Ők is jól ismertek már mindenkit, amíg leolvasták az óraállást, visszaadták a pénzt, futotta néhány udvarias kérdésre a gyerekekről, a termésről, az időjárásról. Falun könnyebb volt a dolguk, tudták, mikor érkeznek, az utcán is utánuk vitték a pénzt. A körzeteiket napi nyolc órában nem lehetett lejárni, volt olyan falujuk, ahol harminc kilométert gyalogoltak egy nap alatt.

Mivel áramot mindenki használt, és ezáltal a pénz beszedése az ÉDÁSZ-nál igényelte a legtöbb időt, érthetően ők keresték leginkább az egyszerűsítés lehetőségét. Tervezték az évi egyszeri leolvasásra való átállást, a tervek szerint a fogyasztó pedig kéthavonta fizetett volna átalányt postán. Ám tartottak attól, hogy így megnőne a nem fizetők száma.

Kiemelt képünkön: Hajnalban indultak pénzbeszedő, óraleolvasó útjukra, vállukon átvetve a nagy táskával