Ilyen volt a Borostyánkő nemzetközi gyermekfesztivál Szombathelyen 1989 januárjában

A műsor kezdetétől az órák múlva beköszöntő végéig fesztiválzászlócskák erdeje lengedezett, ütemes taps lüktetett a nagyteremben. A nézőtéren ülő és az éppen szereplő gyermekek egyaránt feszélyezetlenül, játékosan és mások játékának örülve, zsibongó vidámsággal töltötték idejüket.

A művelődési és sportház rendezői elmondták, hogy a Kertész Tsz, a sütőipari, a szesz­ipari és a vendéglátói vállalat nélkül, a tőlük kapott üdítő, étel, virág és egyéb anyagi támogatás nélkül nem lett volna fesztivál ez a fesztivál. De az lett, a javából! A bevonulás mozgalmasságától a konferanszié, a televízióból jól ismert Lőrincz Gabriella leleményes, kötetlen műsorvezetésétől kezdve sok minden igazolja állításunkat. Talán erélyesebben kellett volna rövidíteni egyes produkciók – például a szünet utáni fúvósok előadásának – időtartamát; ettől csak gördülékenyebb lett volna a fesztivál, és élénkebb a nézőközönség.

Változatosak voltak az elő­adások, sorrendjük pedig csak növelte a sokszínűséget. Fúvószene, harmonikaegyüttes muzsikája, néptánc, társastánc, énekkarok dala, vers, mese és játékzene váltották egymást.

Csehszlovákia, Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország – utóbbinál Vas megye – gyermekei nemcsak bemutatkoztak egymásnak, egymásra is találtak. A nyelvek, kultúrák kavalkádjában mindegyikük otthonosan mozgott. Bizonyították – nekünk, felnőtteknek –, hogy eltérő eszmék, eltérő nyelvek, eltérő kultúrák nem lehetnek gátjai az egymással, az egymásért élésnek. Ennek legékesebb bizonysága a 4. osztályos Horváth Nóra szavalata volt. A törékeny leányka a terem közepén a reflektor fényében alig látszott ki a „parkettából”, de Weöres Sándortól válogatott verseire az osztrák gyerekektől jött a legnagyobb ováció.

Nóra előadása és más produkciók arra is utaltak, hogy sok olyan emberpalánta lépett a fesztivál deszkáira, akikre oda kell figyelni, akik tehetségesek.