Mire ment 1987-ben Kesjár Csaba?

– Ha lett volna bennem olyan érzés 1986 végén, hogy már mindent tudok, mostanra elszálltam volna. De nem volt, és ezt nem győztem hangsúlyozni, mégis mindenki számonkéri tőlem az 1987-es eredményeket. Vagy csak én érzem így? – vág bele egyből a közepébe Kesjár Csaba, a legnagyobb magyar autós pályaversenyző-reménység.

– Bizony hozzászoktunk, hogy Kesjár Csaba sikereiről értesüljünk a versenyévadok végén. Mindenki úgy gondolta, már mindent tudsz, amit a versenypályákon tudni kell, hiszen 1986-ban Forma Ford 2000-ben osztrák bajnok voltál. Ekkora a különbség?

– Igen, elképesztően nagy. Egy Trabant és egy Porsche között nincs akkora különbség, mint a Forma Ford és a Forma–3 között. Ugye milyen hihetetlen? Magam sem hittem volna. Például egy normál autó, a Forma Ford vagy az Easter mindig utánaenged egy kicsit a kanyarokban, mindig van lehetőség korrigálni. A Forma–3-ban nincs. Kőkemény a kocsi. Ha hibáztál, elment a verseny. Ráadásul harmincnégy sikerre éhes fiatal versenyző tülekedik a futamokon azonos, vagy közel azonos autókban. Némelyikük jóval több versenykilométerrel a kezében, lábában és a fejében, mint például én. Nem ritka, hogy az első és a tizedik között a célban nincs több egy másodpercnél.

– Mennyit sikerült tanulnod ebben a nehéz mezőnyben a tavalyi versenyeken?

– Úgy érzem, sokat. Hogy eleget-e, az még kiderül. Forma Easter-es koromban örültem, ha 2-3 ezer kilométert autózhattam évente, és ebben benne volt minden, verseny, tesztelés és edzés. Tavaly körülbelül húszezer kilométert vezettem a versenyautót. Hét NSZK bajnoki futamon és nyolc másik versenyen indultam, és teszteltem, teszteltem, tanultam az autót, a pályákat, a különféle beállításokat és a gumikat. Megtanultam olyasmikre figyelni, amikről korábban azt sem tudtam, hogy vannak. Látom, mit jelent egy-két milliméter emelés a futóművön, és még mennyi trükk van.

– Kész Forma–3-versenyző lettél? Ezt mutatja az idényzárón, Hockenheimben kivívott győzelmed?

– Boldog vagyok, hogy győzelemmel zártam a szezont, de az igazsághoz tartozik, hogy nem volt ott mindenki, aki számít, bár az is, hogy pályacsúcsot futottam. Ám változatlanul állítom, nem vagyok kész versenyző, még mindig rengeteg a tanulnivalóm. Szerencsére a legjobb csapatban tehetem ezt. Horst Schübel, a csapatfőnök nagy tanár, és ő elégedett volt velem. Előre megmondta, tanulóév lesz az idei. Csapattársam, Bernd Schneider megnyerte az NSZK bajnokságot, aztán átigazolt a Forma–1-es Zakspeed csapatba. Bár jó érzés ez nekem, nem jelenti azt, hogy most már előttem is nyitva az ajtó a legfelsőbb osztályba. Annak dacára, hogy decemberben Portugáliában, Estorilban Forma–1-ben fogok tesztelni, egy Zakspeedet. Még nyáron, a Magyar Nagydíj idején hívott meg Erich Zakowski, a csapatvezető, miután mentem három kört a kocsijával a Hungaroringen. Ez is a tavalyi nagy élményeim közé tartozik.

– Mindezek után hogyan értékeled az 1987-es szezonodat?

– Értékesnek tartom. Versenyzői és emberi szempontból egyaránt. Sok hasznos tapasztalatot szereztem, sokat tanultam, és ezeket hasznosítani tudom majd a versenypályákon. Közben sok segítséget kaptam, barátokat szereztem, és sok mindenkit, még magamat is jobban megismertem most, amikor elmaradtak a zajos sikerek. Ebből is lehet tanulni. Szükséges volt ez a szezon. Vannak lépcsőfokok, amelyeket nem lehet, de nem is érdemes átugrani.

– Végül stílszerűen: hányas bizonyítványt szereztél a tavalyi tanulóévben?

– Tavalyi bizonyítványomat az idén magam fogom megírni, az idei versenyeken, ám már annak is örülök, hogy a következő szezonban is ott lehetek a legjobb csapatban, a lehető legjobb iskolában.