Harminc évvel ezelőtt

2018.10.14. 09:00

Új világítást kapott a műjégpálya, felfestették a hokipályát és elkészült a lelátó is Szombathelyen

Valóságos téli paradicsomnak ígérkezik a szombathelyi műjégpálya. Azok, akik tavaly már jártak ide korcsolyázni, örömmel nyugtázzák majd a kényelmük, színvonalas szórakoztatásuk érdekében tett változtatásokat. Az átalakításról így írt harminc évvel ezelőtt a Vas Népe.

A bejárat a strandolóknak már ismerős

Fotó: Archív/Benkő Sándor

Először is azt érzékelik majd, hogy nyitás előtt nem kell talán hosszan sorba állni a jegyekért. A bejárat két oldalán jól elhelyezett pénztárak lehetővé teszik, hogy gördülékenyen haladjon a jegyváltás. (Aki bérletet vált, az még ettől a sorban állástól is megkíméli magát.) Az öltözés, pihenés céljait egyaránt szolgáló öltözőkben sem lesz a tavalyihoz hasonló zsúfoltság. Felújították, átalakították a helyiségeket, amelyek ettől tágasabbak, szebbek lettek. A középpontba került a büfé. Nem kell majd lökdösődve inni a teát, enni a szendvicset, mert a büféhez egy kis talponálló is tartozik.

Jelentősen javultak a műjégpálya működési feltételei is. A műszaki jellegű változásokról Tatai Péter, a Szombathelyi Városgazdálkodási Vállalat szolgáltatási üzemmérnökségének vezetője az alábbiakat mondta:

Új világítása van a műjégpályának. A tavalyi három helyett nyolc új kandeláber szórja a fényt. Annyit, hogy akár színes tévés közvetítésekhez is alkalmas. Felfestettük a hokipályát, elkészült a műjég egyik felén a lelátó. Vakolva, festve áll a pálya szíve, a gépház. Épül a tartalék jégpálya, amely várhatóan decembertől enyhíti majd a zsúfoltságot. Ez is nemzetközi méretű – hatvanszor harminc méteres – lesz. Természetes jégként üzemeltetjük, öt centiméteres vízzel árasztjuk el. Afféle tanpályának szánjuk, így a kezdők és a haladó korcsolyások jobban szétválhatnak. Változtatni akarunk az autósok áldatlan parkolási gondjain is. A kerítésen belül hetven személygépkocsi elhelyezésére alkalmas parkoló készül.

A műjégpálya, háttérben a gépházzal
Fotó: Archív/Benkő Sándor
A gépház tetejéről látható: balra készül a tanpálya, jobbra a műjégpálya
Fotó: Archív/Benkő Sándor

Nemcsak sportolni, szórakozni is érdemes lesz felkeresni a műjégpályát. Ezekről Pósfai Péter, a létesítmény vezetője az alábbiakat mondta:

Miden szombaton 18-tól 22 óráig jégdiszkó várja a fiatalokat. A diszkósunk jó zenével, szöveggel, a Lord együttes világításával, egyszer-egyszer jégtáncosok betétszámával teremt majd jó hangulatot. Rendezünk hokibajnokságot is három korcsoportban. Ebben úttörők, középiskolások és felnőttek versenghetnek díjakért. Nagyon szeretnénk megnyerni a korcsolyázásnak a gyermekeket. Ennek érdekében itt rendezzük meg a jégpályán a Mikulást, a városi fenyőünnepet, itt állítjuk majd fel a mindenki karácsonyfáját. Lesz jégkorcsolya-oktatás is gyerekeknek. És várjuk az iskolákat, a pálya alkalmas tornaórák megtartására. Február végén az idény zárásaként jégkarnevált rendezünk, a farsangi győztesek öltenek majd korcsolyát jelmezeikben.

Elkészült a lelátó
Fotó: Archív/Benkő Sándor

A műjégpálya nyitvatartási ideje változatlan. Délelőtt 9-től fél 12-ig, délután fél 1-től fél 4-ig, este 5-től fél 8-ig lehet látogatni. Végül már csak egy fontos információ: ha az időjárás engedi – nem lesz állandó napsütés, amely miatt a pályán 10 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet – akkor holnap nyit Szombathelyen a műjégpálya – írták harminc éve. NM

A bejárat a strandolóknak már ismerős
Fotó: Archív/Benkő Sándor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!